2016. október 26., szerda

New Beat, New Future Japánban - a'la magyar rajongók!

G. Brigi és barátnője, K. Dorina eljutott a New Beat, New Future turné fináléjára Japánban! Brigi volt olyan kedves, és írt nekünk egy bejegyzést a koncertről, amit az alábbiakban olvashattok.

A koncertnek a Makuhari Messe Event Hall adott otthont 2016. október 10-én.


"Elsőre egy köszönettel kezdenék, mert ha nincs a Miyavi Hungary, akkor mi se jutottunk volna ki a koncertre. (Jegyvásárlással akadtak nehézségeink, amihez innen kaptunk segítséget.) Már megköszöntem Efinek és egyik barátnőjének párszor, de szerintem sosem fogom tudni elégszer~ ^.^

Viszonylag későn értünk ki a koncert helyszínére, mert még aznapra volt programunk (sajnos egy egész napos "szünetet" nem engedhettünk meg magunknak). Maga Makuhari Tokiótól arrébb van, viszont már vonatnál is kitáblázva, hogy merre kell menni, az állomástól meg pláne.
Úton a helyszín felé
A helyszín előtt volt pár ember, egy picike sort alkotva, ahová rögtön bevetődtünk, ugyan fogalmunk se volt mire, de „a sorbaállás csak jó lehet nekünk” alapon. Elég hamar kiderült, hogy a merch cuccokhoz állunk sorba és már a vége felé tartunk. 


A koncerthelyszínnél


Időnként hangosbemondóval mondta egy staffos, hogy melyik póló milyen méretéből nincs már, vagy csak úgy az egyéb cuccoknál mi nincs. Egy kisebb csalódás is volt, mivel nem azok voltak, amiket neten láttunk. Ha jól emlékszem, volt háromféle póló, egy pulóver, egy kulcstartó, talán még a kis törölköző és nem jut eszembe, de talán még egy-két dolog. Szóval nem volt túl nagy választék. Azért végig álltuk, és egy vagyonért cserébe egy-egy pólóval távoztunk.

A helyszín mellett volt egy nagyobb csarnok, itt gyűlt a tömeg, ahol felfedeztünk csomagmegőrzőket is. Lepakolás után kicsit vártunk, majd kint elkezdték kirakni a kordonokat és számokat, így nekiindultunk a sorban állásnak. Magunkon kívül még láttunk pár fehéret, ha nem is túl sokat. Ami kicsit szembetűnőbb volt nekem, hogy több volt a srác, mint Európában szokott lenni. Itt is a lányok voltak többségben, de arányait tekintve több srác volt.


Beengedés: na, ez lényegesen másképp működik, mint nálunk. A koncertjegy sorszáma alapján kellett csoportokba állni. Nekünk az „1200-tól - végtelenig” csoportunk volt. De még itt se állt meg a dolog: amikor a mi csoportunk következett (ezek azért többszáz, 300-600 fős csoportok voltak), akkor tízesével haladva hívták az embereket, ellenőrizve is, hogy jókor mész-e. Itt inkább a számot ellenőrizték, mintsem a jegyet. XD Utána mehettünk végre a bejárathoz, ahol talán jegyet néztek és motozás/táskaellenőrzés volt, majd kétfelé lehetett menni: a karzatra és le az arénába. Mondanom se kell, mi gondolkodás nélkül indultunk neki az arénának (ahol ismét találkoztunk a felesleges munkák egyik képviselőjével: egyik staff tag állt és figyelmeztetgetett mindenkit, hogy vigyázzunk a lépcsőn lefelé menet XD).

Egy pillanatnyi "Wáó, itt vagyunk a Makuhariban!" érzés után már mentünk is az aréna eleje felé. Viszonylag sokan választották a karzatot, vagy álltak hátrébb (ők már tudhattak valamit), így talán a 8-10. sorban álltunk meg, viszonylag középen. De még a közönség és a színpad közt is elég nagy hely volt. Ekkor még jó nagy helyeket hagytunk egymás között, még gondolkoztunk is, hogy ejj, milyen koncert lesz ez így. Fél óra várakozás után aztán lekapcsolódtak a fények, egy lézer kiírta, hogy "Miyavi", mi meg elindultunk a tömeggel előre.
Maga a színpad, mint a PV-ben, egy osztottabb háromszög, fényekkel. A színpad két oldalán hatalmas kivetítők, amiken nagyrészt őt mutatták.

Valamikor a koncert elején mondta, hogy itt egy TV társaság, és mutassuk a legjobb arcunkat, mert látni fognak minket :) Az összes feliraton meg az állandó Tokiózás nekem vicces volt, hisz Makuhari igazából másik városban van. Ezen Miya is vigyorgott egyet az egyik beszédénél: "Mizu, Tokió? Üdv a tokiói finálén... igaz, Chibában vagyunk." XD

A Let Go fantasztikus volt, az elején lévő woo-zást nem tudom, hányszor kellett elénekelnünk/üvöltenünk, de ennyi emberrel megvolt a hangulata.

A Dim It-et láthatóan nagyon élvezte, táncikált, hátradőlve gitározott, majd lefeküdt.

A She Don’t Know How To Dance egy hosszabb felvezető után jött, majd közben elsőnek jött egy lánycsoport táncolni, aztán jöttek kislányok (nagyon cukik voltak), még egy kislány csoport (hirtelen azt hittük, valamelyik lányát hozta fel :D De sajnos nem. Viszont egyszer a legkisebbhez egyszer oda guggolt gitározni, nagyon aranyos volt :) ), meg fúú, jó sokan jöttek. Volt freestlyle-os, volt kosárlabdával is valaki, valami világító kötéllel is volt egy lány, voltak párosok is. 
Na és egy csávó. Ő bejött felöltözve; ing, nyakkendő, nadrág, táska. Erre letépte magáról az egészet, és kb. gyerek fürdőruha bugyikával és melltartóval volt rajta, abban kezdett el ugrálni, pörögni, táncolni. Ez önmagában valami rém vicces valami volt, csak tegyük hozzá, hogy olyat láttam, amit nem akartam. Ugyanis az a bugyika nem volt megfelelő méretű és egyik ugrásnál bizony előbukkant minden XDDD Meglettem volna a látvány nélkül, de tény, hogy vicces volt (bár láthatóan nem tervezett XD). Egyébként mindenki nagyon ügyes volt.
Ha jól értettem, valami táncverseny volt ma itt és őket kérte meg, hogy jöjjenek fel. Vagy ők nyertek. Volt valami táncverseny velük kapcsolatban, az biztos."

Miyavi Hungary megjegyzés: a nyeremény volt az, hogy felléphettek, ugyanis igen, volt verseny! Az arról szóló bejegyzést ITT olvashatjátok el.

"Valahol, még itt az elejénél lévő tombolósabb számok alatt volt egy borulásunk. Elején írtam, hogy akik hátul maradtak, tudtak valamit, meg hogy milyen fura volt, hogy mekkora helyet hagynak. Nos igen, helyhagyás, amíg várakozunk. Teljesen jogosan, és bár Európában is ez lenne! Minek álljunk egymás nyakára? Szellősen álltunk. 
Ahogy elkezdődött, összenyomorodtunk, és olyan "bunyó" ment, amilyenben még nem volt részem. Nálunk is megy a lökdösődés, furakodás, de itt minden erőlködés nélkül, csak az árral haladva, olyan 4-5 sornyit mentünk előre-hátra, jobbra-balra. Az egyik ilyen dülöngélésnél pedig éreztem, hogy egyre jobban bennünk van a "hullám"; hátralépésnél már tudtam, hogy én ezt nem bírom megfogni, akkora a lendület. De hogy se az előttem, se a mögöttem álló se bírja, az is tuti. Még átfutott az agyamon a „Na, most fognak agyon taposni!”-gondolat, hisz körülöttünk továbbra is ment az ugrálás, lökdösődés, stb,  de nem nagyon tudtam mit csinálni, miközben eldőltem.

Na és ez volt nagyon érdekes, ugyanis elég sokan borultunk, srácok rögtön felugrottak. Akik talpon maradtak, "falat" álltak, hogy nehogy ránk lépjenek, kapkodták fel a lányokat, mindenkit kérdezgettek, hogy jól vannak-e. Többen elvesztették a cipőjüket (köztük barátnőm is), nekik is segítettek. Amikor pedig mindenki bólogatott, hogy jól van, mindenki talpon volt, akkor ismét indult a zúzás.
Szóval hatalmas, pozitív élmény volt, hogy bármennyire is "elvadult" a koncert, van egy bizonyos pont, ahol megállnak. Figyelnek egymásra és arra, hogy mindenki élvezze a koncertet :) Ugye lehet oldalról ülve nézni, vagy hátrébb nyugiban, de ha vállalod, hogy a dühöngőben vagy, akkor ott tényleg megy a zúzás, viszont bajod nem lehet :D 
Persze ez csak az én tapasztalatom/gondolatom, lehet más koncerten nem így van, arról nem tudok nyilatkozni, hogy ez mindig ilyen-e.

Fire Bird merch!

A Guard You kicsit megtörte a tombolós számokat és egy "mindjárt sírok" állapotba küldött minket, de ő is elég szenvedős fejet vágott. Ettől függetlenül egy gyönyörű szám természetesen, és jó volt újra hallani élőben.

Az Another World előtt egy japán-angol szöveg ment. Nagyjából a szokásos: a „mi változtatjuk meg a világot, gyerekeké a jövő”, stb. Talán ezalatt ment egy menekülttáboros videó a kivetítőkön. 

Survive, Horizon, DAY1 egymás után. Mondanom sem kell, hatalmas tombolás volt.
A ráadás alatt mesélte, hogy volt a menekülttáborban, hogy közösen készítették ezt a klippet, meg hogy a gyerekekkel focizott. Beszélt róla, hogy a gyerekeké a jövő, ők változtatják meg a világot.

Bejelentette, hogy hamarosan jön egy új album, meg hogy a turné is megy majd tovább.
Európában Bobo-t szokta szívatni, most egy amcsi tagot (aki a szintinél volt) vett rá, hogy kimondjon valamit japánul, meg mesélt viccesebb történetet róla.

Miyavi Hungary megjegyzés: a szinti mögött álló amcsi srác Lenny Skolnik, aki az új album, a Fire Bird producere volt. A színpadon igazából az effekteket vezérli, meg (némán) háttérvokálozik.

Ráadásként a Real és What’s My Name szolgált. A Real-t közösen kellett énekelni. Én életembem nem hallottam még így, ezért kicsit nehéz volt, de harmadik ismétlésre már kezdtem belejönni XD Közben leesett, hogy ez a 2014-es szám, csak marhára átírva. 
90%ban a "Let the music take you higher
                   Move on til’ you’re filled
                   Scream out to the future louder
                   Free to say what’s real" részt énekeltük. Rengetegszer. Tény, hogy szép volt.

A végén készült közös kép, minden oldaltól külön elköszönt, integetett. Megint ment egy szám a háttérben közben, azt elkezdte énekeltetni velünk (mint a The Others-t az akkori turnénál). Ééés vége lett.

Ahogy kifelé sétáltunk, az egyik oldalsó karzatnál nagyjából közép tájban Luv (talán, de lehet hogy Jew XD) volt, aki integetett mindenkinek :)
Ezután csak felszedtük a csomagokat, kicsit üldögéltünk, és mentünk haza. Fantasztikus volt :)

Teltház ugyan nem volt, de így is sokan voltunk, szerintem semmi ok nem volt panaszra, de persze mások a méretek nálunk, meg ott. Lehet, hogy ez nem számított annyi embernek. 
Miyavi sokat ugrált, pózolt, vágta a fejeket. Talán kevesebbet mosolygott mint Európában szokott, és kapcsolatteremtés is kevesebb volt, de ez a hely méretéből adódhatott. Nem tudott annyira közvetlen és "családias" koncert lenni mint Európában.

Maga a turné, az albumnak is köszönhetően, sokkal gitárosabb volt, ennek jegyében eddigi számoknál is volt, hogy kevesebbet énekelt, inkább plusz gitárszólókat tett bele. Kinek mi jön be. Nekünk sajnos ez kevésbé, új albumról alig volt, ami tetszett, így koncerten is időnként kevésbé tudott magával ragadni a dolog, (számomra) jobb számlistával sokkal jobb lett volna, de azért nem panaszkodom :D
Egészen más, mint egy európai koncert, nehéz összehasonlítani. Mindenesetre nekem nagyon hiányzott, mikor mind egyszerre ugrálunk és üvöltjük a szöveget. A Cry Like This-t imádom a koncerteken, itt most sokkal haloványabbnak éreztem "nélkülünk", hiába egyik kedvenc számom. 

Tetszik a beengedés profizmusa, sokkal több ember sokkal hamarabb bejutott. Nagyon jó a merch vétel rendszere, hogy hamarabb megveheted napközben, el tudod nyugodtan pakolni és nem az van, hogy vagy a jobb hely helyett koncert előtt mész és egész idő alatt foghatod, vagy jobb helyen vagy, de vállalod, hogy már nem lesz minden, mire odaérsz a pulthoz.

Ami negatívum volt, hogy rengetegen kameráztak. Igencsak bosszantó tud lenni, amikor választhatsz, hogy valaki tarkóját bámulod és csak hallgatsz, vagy valakinek a képernyőjén át nézed a dolgokat -.-

Hát "röviden" ennyi :D Igyekeztem inkább olyanokat leírni, amik ott történtek és nem olyat, amit (mivel, ha jól tudom, elérhető a koncertfelvétel) ha megnézitek is látjátok :) Most nem jut eszembe más, ha esetleg még lenne, akkor a poszt alá írom kommentben, illetve kérdésre lehet eszembejut valami :)"


K. Dorina és G. Brigi Osakában

A koncerten elhangzott dalok:
Fire Bird
Mission impossible (ez nem biztos, hogy itt)
Raise Me Up
Into The Red
- MC - 
Come Alive
Let Go
- MC - 
Dim It
She Don’t Know How To Dance
Afraid To Be Cool
Cry Like This
Guard You
Another World
Universe
Survive
Horizon
DAY1
Steal The Sun
- MC – 
Real
What’s My Name

Nagyon szépen köszönjük a beszámolót! Biztos, hogy még az „elmegy” kategóriás setlist ellenére is egy maradandó élmény marad a koncert. 


2016. szeptember 19., hétfő

MIYAVI az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tokiói kirendeltségén

MIYAVI 2016. szeptember 13-án Facebook-os élő adásban volt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tokiói kirendeltségén. Japánul és angolul is megosztotta tapasztalatait a menekültekkel és libanoni látogatásaival kapcsolatban, a továbbiakban erről olvashatjátok az összefoglalómat.
Megjegyzés: ez nem szószerinti fordítás; sokkal inkább a dolgok esszenciáját fogja közre, egyéb, saját kiegészítésekkel.

Arra a kérdésre, hogy mégis mi késztette Miyavit arra, hogy részt vegyen az ENSZ menekültügyi tevékenységeiben, egy névvel felelt: Angie. Angelina Jolie ugyanis már régóta segíti az ENSZ menekültügyi hivatalát.
Ahogy azt már korábbi írásokban olvashattátok, Miyavi és Angelina Jolie a 2014-es Rendíthetetlen c. hollywoodi dráma forgatásán dolgoztak együtt, valószínűleg akkor merült fel kettejük között az egész menekültügy. Miyavit lenyűgözte Jolie tevékenysége.


A zenész állítása szerint a japán médiában nem kap szerepet a menekültügyi krízis, így ő maga sem tudott sokat, mielőtt megismerkedett volna Jolie-val. Ő lelkesítette, Miyavi pedig tudni akarta, vajon ő is képes lenne-e a menekültek segítségére lenni.

Mikor először, 2015-ben látogatott el a libanoni menekülttáborba, roppant ideges volt, hisz akkor még senki nem ismerte őt; ilyen színtéren nem.  Mesélt arról, hogy látogatása során volt egy kissrác, aki mindenhova követte őt. Egyáltalán nem beszélt angolul. Mivel Miyavi sem beszéli az arab nyelvet, csak a zenével tudtak egymással kommunikálni. Ezzel alakítottak ki egy kapcsot egymás között - sőt, kapcsolatot.

Néhány gyermek árva volt, egyikőjük sem járt iskolába. Mezőgazdasággal foglalkoztak, pedig a zenész úgy véli, az oktatás a legfontosabb. Összeszorult, fájó szívvel, nehezen hagyta ott a tábort látogatása végén.

A második Libanonban tett látogatása azonban más fordulatot vett.

Boldogan tért vissza a táborba, amiért újra láthatja az ismerős arcokat, és örömmel hallotta, hogy jópáran elkezdtek iskolába járni. Energikusak, megvan bennük a tanulás iránti vágy. Míg a japán gyerekek nyafognak, hogy nem akarnak iskolába menni, a Szír-Lebanon határánál levő táborban korántsem ez a helyzet. A gyerekek tanulni akarnak, élni akarnak. A zenész szerint ez olyasvalami, amiről példát vehetünk, arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek nagyon hosszú utat kell megtenniük, hogy eljárhassan iskolába.

Miyavi vitt magával gitárt, focilabdát, iPad-et, fejhallgatót, s ezúttal BOBO is elkísérte őt az útra (habár szegénynek ételmérgezése lett). Miyavi körbenézett a sáros földön; sehol egy talpalatnyi fű - mégis hogy lehet itt focizni? A tábor a Szíria és Lebanon közti Antilibanon hegységnél húzódik, ott élnek a menekültek. Mégis, épp a természet viszontagságai ad bizonyságot arról, milyen erővel is bírnak az otthonuktól elszakadt családok, s ez sokat jelent Miyavinak.

A gyerekek végül elvitték Miyavit egy pusztára. Bár nem volt szabályos pálya, sem focikapuk, mégis gondtalanul rúgták a bőrt


"Minden egyes embernek megvan a maga szerepe." - mondta a kétgyerekes apa. "Adományozhatunk. Elkezdtem azon törni a fejemet, hogy ezen kívül mit is tehetnénk még. Mit tehetnék a zenével? Hídként használva kapcsolatot létesíthetek  az emberek között. Az emberek eljönnek a koncertekre, és itt hasznosítani lehet a zene erejét, ami hihetetlenül óriási."

Mikor Miyavi elhagyta a tábort, ott hagyta a srácoknak a focilabdát. A gyerekek verekedtek a labdáért. Néhány felnőtt azt javasolta, hogy hagyja rájuk a labdát, ám a már korábban említett kissrác, aki az első alkalommal mindenhova követte őt, odalépett hozzá és megszólította - angolul.
Bár iskolába nem járt, az angol nyelvet elkezdte elsajátítani. Miyavi nem igazán mutatta ki, mennyire örült ennek.
"Hagyd rám. Majd én megosztom mindenkivel a labdát, lehetek én a vezetőjük."
Miyavi érezte a emberi növekedést, fejlődést. Hozzátette, hogy ha annak a kissrácnak lehetősége lenne arra, hogy rendesen oktassák, több dologra is képes lenne. Hisz egyszer mind rájönnek majd, mi kiemelkedően fontos az életükben. Nagyon fontos a béke, mások elfogadása és az együttműködés.


Amit Miyavi első lépésként leszögezett: "Ha ők meg tudják tenni, mi is képesek vagyunk rá. Bárki képes lehet bármire. A menekültek olyanok, mint mi, ugyanolyan emberi lények, még nálunk is erősebbek. Túlélők, akiktől megannyi mindent tanulhatunk, és akiket rengeteg dologgal támogathatunk." 


A zenész záró szavai az interjú végén:

"Hogyha érdekel - vagy akkor is, ha nem -, hogy miről is szól ez, nézd meg a videót. A The Others dallal jelent meg. Nevetnek, táncolnak, énekelnek. Erős, emberi lények. Nagyra értékelném, ha együtt, közösen tudnánk megtenni a következő lépéseket."



Együtt változást hozhatunk. Hiszen ahogy már régóta tudjuk: "A zene nem változtathatja meg a világot, de képes megváltoztatni az embereket, akik képesek megváltoztatni a világot." Higgyünk ebben és tegyünk mi is azért, hogy a holnap szebb legyen - a világ másik felén is.



Írta: Efi


2016. július 27., szerda

MIYAVI 「She Don’t Know How To Dance」És te tudod, hogy kell táncolni?

A Miyavi Hungary nem áll kapcsolatban ezen verseny szervezésével; ez az eredeti, MIYAVI személyzete által kiírt pályázat magyar fordítása.



Várjuk a táncolós videókat MIYAVI új dalára, a „She Don’t Know How To Dance”-re! Táncolj szíved dallamára és ritmusára, mutass be egy olyan koreográfiát, ami passzol a dalhoz! A legtöbb szavazatot kapott videókat a későbbiekben fel fogjuk használni egy kliphez. A fődíj nyertese - akit egy igen szigorú zsűri választ majd ki – ezenfelül eltáncolhatja koreográfiáját a nemzeti turné fináléján, a chibai Makuhari Messe Event Hall színpadán, október 10-én, hétfőn. Várjuk a videókat!

Menetrend:
Szavazási időszak: 2016. július 19. (kedd) – 2016. szeptember 30. (péntek)
Jelentkezési időszak: 2016. július 19. (kedd) – 2016. szeptember 30. (péntek)
Eredményhirdetés: 2016. október 10. (hétfő)

Alkalmassági kritérium / Így jelentkezz:
Töltsd fel YouTube-ra, ahogy MIYAVI új dalára, a „She Don’t Know How to Dance”-re táncolsz! Töltsd ki a szükséges pontokat a „応募” (Jelentkezés) menüpont alatt, hogy beadd jelentkezésed. Szeretettel várunk minden videót, profi táncosoktól és improvizáló gyerekektől, vagy akár a házikedvencedtől is!

*A nyertest e-mailben értesítjük.
A nyerteseket megkérjük majd arra, hogy küldjék el az eredeti videó fájlt, így kérlek, őrizd meg felvételed az eredményhirdetésig.
*13 év alatti jelentkezők esetében a szülő/gyám nevét és e-mail címét kell megadni.

Felhasználandó dal
“She Don’t Know How to Dance”
(A 2016. augusztus 31-én megjelenő „Fire Bird” album egy dala.)
*Az album megjelenéséig ezt a videót használjátok fel!



[A koreográfiára vonatkozóan]

Ne legyen hosszabb, mint 90 másodperc.
*A dal bármely részét kiválaszthatod, lényeg, hogy a hossza ne haladja meg a 90 másodpercet.

[Feltöltés YouTube-ra]
Kövessétek ezt az oldalt, hogy feltöltsétek a videót YouTube-ra.

Privilégium
[Fődíj | MIYAVI választottja]
Add elő táncodat a Makuhari Messe Event Hall színpadán, Chibában, október 10-én (hétfőn)!
A győztest MIYAVI és a személyzet választja ki.


[Első helyezett | Rajongók választottja]

A legtöbb szavazatot kapott videókat felhasználjuk klipforgatásokra.
A győztes bejegyzés a nézők szavazatai alapján kerül kiválasztásra. Szavazni a „投票” (Szavazás) menüpont alatt lehet.

A következő szempontokat vedd figyelembe jelentkezéskor:
1. A résztvevőknek nem kell semmilyen díjat fizetni a jelentkezéshez, akkor sem, ha a későbbiekben további költségek felmerülhetnek. (A fordító megjegyzése.: ergo ezek szerint a nyertes útját/szállását/stb Japánban teljes mértékben állják a szervezők.)
2. Nem áll módunkban olyan kérdésekre válaszolni, hogy hogy áll a kiválasztás folyamata, vagy hogy kik a nyertesek.
3. Csak Interneten keresztül lehet jelentkezni (számítógép vagy okostelefon által).
4. A kiskorú jelentkezők szüleinek/gyámjainak jóvá kell hagyni a jelentkezést.
5. Minden pályázónak (akár egyénileg, akár csapatban indul) hozzá kell járulni a jelentkezéshez, mielőtt elküldik a jelentkezést.
6. Amennyiben olyan munkákat, portrékat, márkákat, márkaneveket használtok fel, mely más tulajdonához fűződik, kérjük, mellékeljétek a jogos tulajdonos engedélyét. Amennyiben ez nem történik meg, s úgy használjátok fel jogos tulajdonosok munkáit/termékeit, az esetleges következmény a ti felelősségetek, a kampány ez alól teljesen mentes.
7. Kizárjuk azon jelentkezéseket, melyek rágalmazó vagy becsületsértő viselkedést tanúsítanak más cégek vagy bármely más harmadik fél felé.
8. Azon munkák, melyek a harmadik felet megsértik (szerzői jogok, törvények) és nem állnak összefüggésben ezen verseny szellemével, figyelmeztetés nélkül törlésre kerülhetnek.
9. A Universal Music KFT szigorú felelősséget vállal a regisztrált jelentkezők adatainak tárolásával és menedzselésével kapcsolatban. A jelentkező hozzájárulása nélkül semmilyen információt nem továbbítanak harmadik feleknek.
10. A jelentkezőkkel egyénileg felvehetjük a kapcsolatot a regisztrált e-mail címükön, hogy további információt adjanak meg, vagy hogy megerősítsenek egyéb részleteket.


Megjelenések
Új album: Fire Bird
2016. augusztus 31-től a boltokban!



Limitált kiadás (CD + DVD + különleges booklet)
Ár: ¥5,378 (áfával)
A termék sorozatszáma: TYCT-69105
[Az illusztráció fantasista utamaro alkotása.]
Különleges ajándékok a limitált kiadáshoz:
◆ Bónuszdal “Cocoon”
◆Különleges booklet (20 oldalas)
◆Kicsúsztatható dobozban van a CD
◆DVD tartalom (15 – 20 perces)
・Bevezetés a “NEW BEAT, NEW FUTURE”-be
~ A DVD 5 olyan dal stúdiós felvételét tartalmazza, mely előidézi MIYAVI 2016-os japán turnéját, a  “NEW BEAT, NEW FUTURE”-t. A nemzetközi turné szeptemberben kezdődik!
~“Cocoon,” “Another World,” “Raise Me Up,” “Fire Bird,” “Steal The Sun”
・「Raise Me Up」Előzetes videó
・「Afraid To Be Cool」klip (rövid verzió)

CD [Az alább felsorolt 11 dalt tartalmazza]
1. Another World
2. Fire Bird
3. Dim It
4. Raise Me Up
5. You Know It’s Love
6. Afraid To Be Cool
7. She Don’t Know How To Dance
8. Steal The Sun
9. Long Nights
10. Hallelujah
11. Cocoon (bónuszdal a limitált kiadványban)

■Normál kiadás (CD)
Ár: ¥3,240 (áfával)
A termék sorozatszáma: TYCT-60089

CD [Az alább felsorolt 10 dalt tartalmazza]
1. Another World
2. Fire Bird
3. Dim It
4. Raise Me Up
5. You Know It’s Love
6. Afraid To Be Cool
7. She Don’t Know How To Dance
8. Steal The Sun
9. Long Nights
10. Hallelujah

Különleges ajándék illeti meg azokat, akik elsőkként vásárolják meg a limitált vagy a normál kiadást, egy B2 méretű posztert, melyen Masayoshi Sukida Miyaviról készült fotója szerepel.
*Nem elérhető néhány üzletben és online felületen.

Fordította: Efi

Miyavi Hungary kommentár:
Buzdítok minden táncoslábú rajongót, hogy jelentkezzen! Amennyiben jelentkeztél, és szeretnél támogatást kapni a Miyavi Hungary-tól, küldd el videódat Facebook üzenetben, vagy írj a miyavihungary@gmail.com e-mail címre! Minden magyar versenyző azonos támogatást kap az oldaltól szavazatok és megosztások formájában. 
Amennyiben szeretnél jelentkezni, de valami nem világos, a fent említett címekre küldj üzenetet. Szívesen segítek! :)

2016. június 26., vasárnap

2016. június 20., Menekültek Világnapja & MIYAVI

Miyavi nagyon komolyan veszi a hányatott sorsú emberek életét. Június 20-án volt a menekültek világnapja. Ennek kapcsán a szamuráj gitáros több fotót is felrakott az Instagramjára, amiket még a tavalyi, libanoni látogatása során készített. Lássuk, ezúttal mi mondanivalója volt a menekültekkel kapcsolatban!

MYV: Csak egy WC az egyik menekülttáborban. A gyerekeknek még a téli hóviharban is át kellett verekedniük magukat (hogy eljussanak ide). Természetesen nem lehet lehúzni. ‪#‎MenekültekVilágnapja‬ https://www.instagram.com/p/BG3Jhi6yWvR/

MYV: A falu bejárata. Őszintén szólva nagyon ideges voltam és féltem attól, hogy átmenjek a hídon. Nem a helyzet miatt voltam ideges, hanem amiatt, hogy nem voltam biztos abban, hogyan tudok segíteni. #MenekültekVilágnapja https://www.instagram.com/p/BG3OBMjSWn7/ 

MYV: De erősek voltak. Sokkal erősebbek, mint ahogy azt gondoltam. Igazából én voltam az, aki erőt nyert. A legteljesebb életet élik minden egyes nap, a szemük pedig tele van fénnyel. #MenekültekVilágnapja https://www.instagram.com/p/BG3kJrsyWu7/



MYV: Ez a srác. Nem beszél angolul. Nem beszélgettünk. Csak gitároztam, ő pedig énekelt. A lányaimmal egyidős. Ez volt az a pillanat, mikor úgy voltam vele, hogy én most elmegyek innen. Összeszorult a szívem. Megígértem, hogy visszamegyek majd. Újra zúzni fogunk. #MenekültekVilágnapja https://www.instagram.com/p/BG4B1YFSWh7/

A következő fotók pedig egy mostani konferencián készültek:

MYV: "A menekültek nem csupán segítségre szoruló emberek. Tanulhatunk tőlük és az élethez való hozzáállásukból." - mondta Mr. Doi a #MenekültekVilágnapja tokiói szimpóziumán, 2016. június 20-án. Megérintette a szívemet. https://www.instagram.com/p/BG4DVosyWk1/

MYV: Sadako Ogatával és Drik Hebecker-rel. Köszönöm a lehetőséget, hogy tanulhattam, és hogy elgondolkozhattam arról, mit is tehetünk. Minden egyes embernek megvan a saját rendeltetése. Egy nagy láncolat vagyunk a jövőnek. Mindent a gyerekeknek és a következő generációnak! #MenekültekVilágnapja https://www.instagram.com/p/BG5N6b3yWou/…

~*~O~*~

Én nagyon örülök, hogy Miyavi erre a problémára így felhívja az emberek figyelmét, és annak külön örülök, hogy a karácsonyi fanproject alkalmával néhány magyar is beszállt az adományküldésbe (a befolyt összeget a menekülteknek küldtük). Óriási problémát jelent napjainkban a menekült-áradat. A média által az érem mindkét oldalát láthatjuk, ám Miyavi fotói által egy sokkal mélyebb (és talán igazabb) betekintést nyerhetünk a háború elől menekülő otthontalanok életébe.
Köszönjük, Miyavi. Király vagy. 

2016. május 14., szombat

A CO-MIYAVI WORLDWIDE bemutatja: FANART FANPROJECT


Készítette: Piyo

A Co-Miyavi Worldwide újra egy fanprojekttel állt elő, tekintettel lévén sok-sok tehetséges MYV rajongóra. Alább egy rövid, magyar nyelvű összefoglalót olvashattok az általuk írt ötletről.

Küldjétek el fanartjaitokat (rajzokat, festményeket) a comiyaviww@gmail.com e-mail címre "FANARTS" tárggyal!

Az e-mail tartalmazza:
- Becenév/Név, ország;
- Hogyha szeretnéd, linkelheted az oldalad, ahol több művedet is megtalálhatják az emberkék, vagy a saját profilod linkjét is küldheted;
- Ha szeretnéd, adhatsz címet a munkádnak, vagy írhatsz az alkotás körülményeiről (angolul).

Szabályok:
- Nyilván csak olyan fanartot küldhetsz be, melyet te készítettél; ne lopd le mások munkáit a netről!
- Küldhetsz több alkotást is, maximum 4-et.
- A fanartnak Miyavit kell ábrázolnia, vagy valamit, ami hozzá kapcsolódik.
- Mindenféle rajzot elfogadnak, de szerkesztett fotókat nem.


Készítette: Mirikuto Yamamura

Határidő:
- A gyűjtés első köre 2016. május 12-től május 26-ig tart.
- A határidő után is küldhettek még fanartokat.

Galéria:
- Május 26-án a beküldött alkotásokat a Co-Miyavi Worldwide csapata egy külön Facebook-os mappába tölti fel.


Buzdítok mindenkit a részvételre, hisz én is sok tehetséges magyar Co-Miyavit ismerek, az itt látható két művet is magyarok készítették, úgyhogy csapassátok! 
☆ BE ONE ☆


Fordította: Efi

2016. április 16., szombat

A Többiek, Ti, Mi & Ő - Interjú - MIYAVI x VYPER japánzenei magazin

A Többiek, Ti, Mi & Ő - Interjú - MIYAVI x VYPER japánzenei magazin
M I Y A V I


Egy évvel azután, hogy megörvendeztette rajongóit az Angelina Jolie rendezte Rendíthetetlenben nyújtott hollywoodi debütálásával, a szamuráj gitáros visszatért és még közelebb van a rajongóihoz, mint valaha. Új albuma, a „THE OTHERS” promotálása közben a zenész beleegyezett, hogy egy bensőséges interjún vegyen részt velünk, pár nappal az új, európai turnéja előtt. Karrierjéről átfogó képet adva nyílt meg nekünk MIYAVI, és mind magáról, mind pedig a többiekről is beszélt…

VYPER: Másfél évvel a negyedik világkörüli turnéd után újra visszatérsz Európába. Hogyan készültél fel erre az új turnéra?
MIYAVI: Nem tudom! Őszintén szólva, nem tudom, mikor fogok tudni legközelebb visszajönni. Nem tervezek hamar visszatérni, mert most az alkotáson elmélkedem és arra összpontosítok, emellett azon gondolkozom, hogy új dolgokat állítsak össze. Úgy hiszem, egy darabig ez lesz az utolsó európai turném. De visszatérek majd…
Minden este és minden koncert értékes számomra. Mindent meg szeretnék tenni, hogy éreztessem, egyek vagyunk. Ezért akarom a „THE OTHERS” dalait játszani. Ez egy olyasvalami, amit nem könnyű elképzelni, mármint hogy hogyan is egyesüljünk olyanokkal, akik mindenféle helyről érkeznek. De ez a legcsodálatosabb dolog a világon. Figyelmen kívül hagyjuk a nyelvet, a kultúrát, a rasszokat… Ez egy előadó célja és a zene jelentése. De nagyon örülök, hogy visszatérhetek! Minden alkalommal, mikor Franciaországba és Európába jövök, az olyan érzés, mintha hazatérnék.
Ez olyan, mint egy vendég és egy étterem kapcsolata. Ha nem mész gyakran abba az étterembe, nem ismered a menüt, de ha gyakran ellátogatsz, kapcsolatot teremtesz a séffel és az étteremmel, és már nincs is arra szükséged, hogy tudd, mi a menü. Efféle kapcsolatom van a rajongóimmal, mert mindig új dolgokkal kísérletezek és újat adok. A rajongóimat képviselem, legfőképp azokat, akiknek nincsenek szoros kötelékei. Némelyeknek nehéz lehet kapcsolatot teremteni más emberekkel, megtalálni magukat vagy az álmaikat. Őket képviselem! Az a fajta előadó akarok lenni, aki büszke a rajongóira. Azt akarom, hogy a rajongóim büszkék legyenek arra, hogy ők MIYAVI rajongói. És ha az, amit alkotok, több ember szívét megérinti, akkor elértem a célomat. Ezért próbálok ki mindig új dolgokat. Lehet, hogy nehéz megérteni, de ez a felelősségem, és ez a válasz arra, miért fogok mindig visszatérni!

VYPER: Ez az új európai turné pár hónappal azután kezdődik, hogy kiadtad legújabb albumod, a „THE OTHERS”. Áprilisban jelent meg, két évvel a „MIYAVI” c. albumod megjelenése után. Egy olyan szoros időbeosztással, mint a tiéd, hogy találtál időt arra, hogy új műveket szerezz?
MIYAVI: Az igazat megvallva, totál őrületes volt! A 2014-es, negyedik világkörüli turném után Los Angeles-be költöztem a családommal. Bárki ellátogathat egy másik országba, de az, hogy ott is éljünk… az teljesen más! A kultúra és nyelv között kaotikussá vált a helyzet. Ugyanakkor dolgoznom kellett a „THE OTHERS” felvételének időbeosztásán olyan amerikai producerekkel, mint Drew Ramsex vagy Shannon Sanders, de emellett a saját promózásommal is foglalkoznom kellett. Állandóan Tokió és Los Angeles között ingáztam, sőt, belevehetjük Európát is. Volt egy pillanat, mikor azt éreztem, hogy vissza kell lépnem egyet, hogy egy kis távolságot kell tartanom saját magam és a zene között, és erre Nashville-ben találtam módot. Mikor először odamentem, egy bárban találtam magam, sört iszogatva, country zenét hallgatva, és úgy éreztem magam, mint egy idegen, egy földönkívüli. Hosszú ideje vagyok már a zeneiparban, tudom, hogy működik, tudom, hogy mindig elfoglaltak vagyunk… De nem szabadna elfeledkeznünk arról, hogy a zene egy olyasvalami, amit meg kell osztanunk másokkal. Mindent, amit én alkotok, meg akarok osztani másokkal. Ebből a vágyból született meg ez a szenvedélyem! Nashville-ben, a zene városában képes voltam az elmúlt generációk összes zenészének szenvedélyét megtapasztalni. Rengeteget tanultam ott, ez járult hozzá ahhoz, hogy tovább törtessek előre. Most már Nashville az egyik kedvenc helyem.

VYPER:  Mielőtt részletesen belemerülnénk az új albumodba: láttuk, hogy lecserélted a gitárod! Ez a zenei fejlődésedet szolgálta, vagy a zeneszerzésed módját?
MIYAVI: Ahogy mondtam, törődök azzal, hogy új dolgokat szerezzek és hogy megosszam ezt az izgalmat a közönségemmel. Nem akarok megállni; olyasvalaki szeretnék lenni, aki kiszámíthatatlan, aki mindig képes lenyűgözni és meglepni az embereket. Mikor Nashville-ben voltam, Rob Harvey-val jammelgettünk. Nagyszerű gitáros és rendkívül intenzív a gitárjátéka. Egész pályafutásom alatt a saját hangzásvilágomat akartam megteremteni, a saját stílusomat. De abban a pillanatban úgy éreztem, hogy „kevesebbet kell magamból a munkámba fektetnem”. Rendkívül különös volt! Ez nem természetes számomra, sőt, ez pont az ellentéte annak, amit egész karrierem alatt tettem. Nem tagadom meg saját magamat. Megtanultam elfogadni magam, elfogadni a változást és a fejlődést. Így juthatunk előrébb, és ezért a saját rajongóimnak tartozom. Meglehet, hogy nem lesz tökéletes. Mindenki ismer már, aki régebb óta követ, és tudják, hogy tovább fogok törtetni, előre.

VYPER: A „THE OTHERS” 11 dala közül 5 különösen felkeltette a figyelmünket. Először is a címadó dal, amiben azt mondod, hogy „a mások” az „álmodozók és szerelmesek”. Te magad álmodozó vagy és az élet szerelmese?
MIYAVI: Az emberek gyakran gondolják úgy, hogy kicsit unalmas és fáradságos az életük, mert túlságosan is óvják azt. Persze, hogy meg kell védenünk az életünket, de mind képesek vagyunk a változásra és a fejlődésre. Átgázolhatunk az összes negatív nézőponton és a szabályokon, amiket magunknak szabtunk. Természetesen ez rizikós, de tartozunk ennyivel az életünknek. És ha ennek tudatában vagyunk, bármire képesek lehetünk. Ezt az üzenetet akarom átadni a „THE OTHERS”-el. Mikor L.A-be költöztem, idegennek éreztem magam, de ez természetes; ilyenek vagyunk. El kell fogadnunk, hogy sokszínűek vagyunk, és teljes életet kell élnünk ezzel a tudattal. Az aktuális problémáinkat az okozhatja, ha képtelen vagyunk erre. Hátrálnunk kell egy lépést és megtanítani az új generációknak, hogyan éljenek ezzel a sokszínűséggel, és hogy hogyan ne ragadjanak bele egy unalmas életbe.

VYPER: A „CALLING”-ban ezt énekled: „Édes volt az élet, melyet magam mögött hagytam, De most ott vagyok, ahol lenni akarok.” Egy olyan karrierrel, mint amilyen a tiéd, úgy gondolod, elérted a célod a zene univerzumában?
MIYAVI: Még semminek nincs vége, mert sosem leszek teljes mértékben elégedett. Továbbra is be akarom bizonyítani, egészen a halálom napjáig, hogy mire vagyok képes a művészetemmel és az alkotásaimmal. Hogy sikert érjek el, kockázatokat kell vállalnom. Meglehet, hogy ijesztő, de reménykedem abban, hogy képes leszek lépésről lépésre haladni. Hiszek a jövőben. Hinnünk kell magunkban, hogy elérjük a vágyott jövőnket. Én szerencsés vagyok, hogy vannak rajongóim, akik hisznek bennem és még felelősségteljesebbé tesznek. Miattuk folytatom. Nem vagyok egyedül, a rajongótáborom olyan, mintha a családom lenne, s mindig várom, hogy lehetővé tegyem számukra, hogy tovább jöjjenek velem.

VYPER: Vessünk most egy pillantást az „ALIEN GIRL”-re. Habár a dalszövegben hallhatunk olyat, hogy „Akkor is akarom őt!”, a dal maga nem tűnik szerelmesnek, inkább egy csodálói szemszögből írodott; kitalálhatjuk, hogy Angelina Jolie-ról szól. A találkozásotok sokmindent megváltoztatott az életedben, igaz?
MIYAVI: Persze! Neki köszönhetőm, hogy ilyen felelősnek érzem magam. A dal természetesen nem szexuális értelemben értendő. Én csak támogatni akarom Angelina Jolie-t a mindennapi tevékenységeiben. Úgy gondolom, van egy küldetése, ő pedig nagyon eltökélt, hogy ezt véghezvigye. Egy földönkívüliként látom őt, aki azért jött, hogy megmentse a világunkat. Ezért határoztam el, hogy csatlakozok hozzá, hogy követem a projectjében és támogatom őt. Roppant mód tisztelem őt mind művészként, mind emberként.

VYPER: Az album a „SHANGRI-LA”-val végzőik, mely egy 1997-es Denki Groove dal feldolgozása. Miért pont ezt választottad?
MIYAVI: Ez a választás korántsem annyira szól a dalról, mintsem az előadóról. Denki Groove egy tokiói művész, akinek mindig is imádtam a dolgokhoz való hozzáállását, a kis világát és az alkotásait. Találtam pár hasonlóságot a mi két világunk között, ezért akartam ezt a dalt a gitárommal újraalkotni.

VYPER: A „UNITE” adta az alkalmat egy új együttműödésre Robert Harvey-vel. Miért döntöttél úgy, hogy vele szeretnél dolgozni?
MIYAVI: Robert is zenész, emellett jó barátom. Japánban találkoztunk és mindig is akartunk együtt összehozni valamit, egy közös kollaborációt. Szerintem a hangja elég jól passzol a dalhoz, és úgy vélem, a dalnak egy üzenetet kell közvetítenie; tulajdonképpen ezt csináltuk.

VYPER: Számíthatunk újabb kollaborációkra? Ha igen, kivel szeretnél együttműködni?
MIYAVI: Talán lesz még… Pár napja (még 2015. szeptemberében) a londoni Versus Versace divatbemutatón  voltam, ahol volt szerencsém találkozni az énekes FKA twigs-el. Igazán fantasztikus hangja és nagyszerű stílusa van, van benne valami különleges. Ő pontosan az a fajta előadó, akivel szeretnék dolgozni.

VYPER: Más előadókkal való kapcsolatodról szólva, a SMAP megjelentette új kisalbumát, melynek címadó dalát, az „OTHERSIDE”-ot te szerezted. Ilyen helyzetekben másképp írsz zenét?
MIYAVI: Mikor másoknak szerzek zenét, nem kell lekorlátoznom magam ahhoz az imidzshez, amit magamnak alkottam. Nem kell „MIYAVI”-nak lennem. Nagyon jó szórakozás akármilyen stílusban alkotni, legyen az rock, jazz vagy pop. Nem kell az imidzsemre gondolnom, kevesebb a kötöttség. Szerintem gyakrabban kéne ezzel foglalkoznom! *nevet*

VYPER: Egyre többször használják a zenédet hirdetésekben. Legutóbb például a Rakuten Mobile reklámjában hallhattunk. Milyen érzés tudni, hogy a szerzeményeidet ekképpen is felhasználják?
MIYAVI: Ugyanolyan, mint más előadóknak zenét szerezni; az ilyen alkotásokban én kevésbé vagyok jelen. Így éreztem akkor is, mikor az egyik tervező barátom, Mihara Yasuhiro meghívott, hogy gitározzak egy párizsi divatbemutatóján. Mikor játszok, az emberek odajönnek megnézni, de a divatbemutató alatt ez más volt. Az emberek nem a zeném miatt voltak ott. Azért léptem fel, hogy támogassam a bemutatót, hogy hangulatot teremtsek. Nagyon különös megtapasztalás az ilyen. Egy történet része vagy, de ez nem csak rólad szól, még akkor sem, hogyha el akarsz érni valamit és felelősséget vállalsz. Ez a fajta zene csak azért van ott, hogy felöltöztesse a történetet. Nagyon jó szórakozás, és nem érzem magam korlátok között.

VYPER: A MISSION: IMPOSSIBLE japán verziójának eredeti filmzenéjét is te szerezted. Milyen volt a Rendíthetetlen megjelenése után egy évvel újra egy hollywoodi filmen dolgozni?
MIYAVI: Még szép, hogy szuper volt! Találkozhattam olyanokkal, akik a Paramount Pictures-nek dolgoznak, és ők azok, akik lehetőséget adtak arra, hogy megírjam a számot. Amint megkaptam az ajánlatot, el is kezdtem dolgozni rajta. Beletelt némi időbe, nehéz és felelősségteljes volt egy világszerte híres filmnek írni. Fantasztikus megtapasztalás volt, de emellett kihívás is nekem, aki ugye mindig szeret újat alkotni… Közel éreztem magam a főszereplőhöz, aki egy olyan figura, aki sose adja fel. Ne adjuk fel az álmainkat, küzdjünk értük! Ezt az üzenetet próbálom megosztani veletek, és a film is ezt sugallja.

VYPER: Pár napon belül elkezdődik az új turnéd, ami Szöulban fog véget érni. Hogyan készültél fel arra a koncertre, tekintve, hogy már hét éve nem jártál arra?
MIYAVI: Olyan rég lett volna? *nevet* Minden olyan országban és városban fel akarok lépni, ahol támogatnak a rajongóim. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek Koreába. Nem beszélem a nyelvet, de Korea is a részemet képezi. Roppant izgatott vagyok, hogy újra zenélhetek ott. Fel sem tűnt, hogy már annyi idő eltelt az utolsó ottani koncertem óta, mert mindig a jövőre koncentrálok. Néha a rajongóim úgy gondolhatják, elfeledkeztem róluk, pedig nem! A színpadon vagyok képes megmutatni a kötelékünket, amit együtt alkotunk.

RAJONGÓK KÉRDÉSEI
RAJONGÓ: Tervezel újabb „SAMURAI SESSIONS” lemezt kiadni?
MIYAVI: Talán… Ahogy említettem, szeretek más előadókkal együttműködni. Szóval igen, természetesen lehet róla szó!

RAJONGÓ: Mik a legkedvesebb turnés emlékeid?
MIYAVI: Nagyon nehéz csak egy emléket választani. Mindig megpróbálok minden estét, minden koncertet különlegessé tenni: a mai jobb volt, mint a tegnapi, de a holnapi még ennél is sokkal jobb lesz! Minden turné egyedülálló és sok olyan történik, ami nincs is betervezve… De pozitívnak kell lennünk, akkor is, ha nehéz. A kedvenc emlékeim azok, amikor újra egyesülök a rajongóimmal, amikor kapok az energiájukból… Élet, szex, koncert… Mindennel összeköttetésben állunk, semmit nem tehetünk egyedül! De hogyha választanom kellene, melyik az egyik kedvenc koncerthelyszínem, egyértelműen Párizts mondanám. Imádom az építészetet, az atmoszférát, a történelmét…

RAJONGÓ: Fut jelenleg filmes projected?
MIYAVI: Jelen pillanatban nem. Nem vagyok hivatásos színész. Szeretnék újból színészkedni, de ez attól függ, milyen szerepet osztanának nekem.

RAJONGÓ: Végezetül, üzennél valamit az európai rajongóidnak?
MIYAVI: Nehéz erre szavakkal felelni; csak a zenémmel tudok válaszolni. Nem mondhatok csak úgy annyit a rajongóimnak, hogy „Köszönöm”, vagy „Szeretlek titeket”; ez nem elég. Csak folyton új dolgokat kell alkotnom és mindig a legjobbat kell kihoznom magamból a koncertek alkalmával. Amúgy nagyon izgatott vagyok, hogy újra láthatom az európai rajongóimat!

Forrás: VYPER-JMUSIC VOL.007, 2015. október

Fordította: Efi

2016. január 27., szerda

Moziban, képernyő előtt - UNBROKEN (2014)

Kleizer Tímea megemlítette egy Facebook-os bejegyzés alatt, hogy egy beadandójában írt Miyaviról, én pedig természetesen azonnal elkértem tőle a dolgozatot. Miután elolvastam, úgy gondoltam, érdemes feltöltenem ide, hogy mások is elolvashassák. Főként azoknak ajánlom, akiket különösképp érdekel a Rendíthetetlen c. hollywoodi, második világháborús dráma. 

"Találtam egy hasonlóságot a koncertezés és a színészkedés között, és ez nem más, mint az érzelmek valósága."
Közzétette: Miyavi Hungary – 2016. január 24.

Előszó Timitől:

"Magyar BA szakos hallgató vagyok, és MA előtanulmányos kurzusként vettem fel ezt az órát, aminek a címe: Moziban, képernyő előtt; és az elméleti részben a filmfogyasztás, filmkritika, filmtudomány és filmelemzés voltak a hívószavak; míg a kurzus másik felében konkrét filmekkel és rendezőkkel foglalkoztunk, szimbolikát, effekteket stb.-t vizsgáltunk.

A dolgozat tartalmi követelményei:
jellege:  tudományos írásmű (filmelemzés vagy filmtörténet vagy filmelmélet)
minimum 12.000 karakter szóközökkel
kapcsolódás egy órai témához (tárgyalt rendező másik filmje, tárgyalt jelenségek más filmekben)
plágiumtilalom
szakirodalmak használata (összevetése, felhasználása vagy kritikája az érvelésben)
önálló állítás(ok) /következtetés(ek)

Bár az enyém nem lett túl tudományos, de  egy alap szintet azért talán sikerült megragadnom."

Kellemes olvasgatást!



Kleizer Tímea: Moziban, képernyő előtt - UNBROKEN (2014)

UNBROKEN
(2014)


Az Unbroken a méltán híres Louis Zamperini életének legfájóbb pillanatait örökíti meg; azt, amikor a második világháború alatt egy katonai mentőakció során a Csendes-óceánba zuhan a gépe, és 47 vízen töltött nap után japán hadifogságba esik.

Zamperini életéről már korábban is szerettek volna filmet készíteni: a Universal filmstúdió 1957-ben megvásárolta  a film elkészítésének jogait, amelyben Tony Curtis szerette volna magára ölteni Louis szerepét, azonban ez a változat soha nem készült el. 2010-ben Laura Hillenbrand írta meg a történetet Unbroken címmel, és ez az alkotás szolgált Angelina Jolie filmjének alapjául, amihez a Coen-fivérek formálták a könyvet tényleges forgatókönyvé. A bemutatója 2014. november 17-én volt Sydney-ben. A magyar mozikba 2015. február 5-én került Rendíthetetlen címen.

A színészeket főként Angelina választotta, és mindegyikükkel találkozott személyesen is, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy képesek-e kellően megformálni a szerepüket. Emellett a rendező nagy figyelmet fordított arra, hogy a színészek a fiatal feltörekvő tehetségek közül kerüljenek a filmbe. Emiatt játsszák a mellékszereplőket is olyan nevek, mint Domnhall Gleeson Russel A. Phillips szerepében, Garrett Hedlund Fitzgeraldként, Alex Russell Pete-ként, Jai Courtney Cupként, és az American Horror Story-ból is ismert Finn Wittrock Macként.

A főszerepet az egyik nemrégiben felfedezett brit tehetség, Jack O’Connell kapta. És ki is hozta a figurából mindazt, ami elvárható volt. Fizikailag teljesen helytálló volt: képes volt szálkás olimpikonból olyannyira lefogyni, hogy tényleg úgy nézzen ki, mint ahogy egy hadifogoly a második világháború alatt. A játéka is megfelelt, képes volt megjeleníteni a testi gyötrelmeket, az állóképesség határainak feszegetését és a lelki nemességet is. Még is, végig hiányzott valami. Az a valami pedig az igazi Louie Zamperini kitartása és rendíthetetlensége. Pont azt a finom lelki hatalmasságot nem mutatta be a film, amire építkezni akart. A kritikusok kisebb része szerint ez a „hiba” O’Connell játékában van. Ezzel a filmkritikusok másik, a nagy része nem ért egyet (és én sem). Azonban, hogy ha nem Jackben van a hiba, akkor, hogy mi másban keresendő az, arra később térnék ki.

„Míg a megfelelő Louie-t megtalálni nehéz volt, a Madár szereplőválogatása azonban - Jolie szavaival élve - ’lehetetlen’” . Olvashatjuk egy interjúban, amit Angelina Jolieval készítettek az Unbroken kapcsán. Narahashi Yoko segítségével talált rá Miyavira (igazi nevén Ishihara Takamasa). A „szamuráj gitáros” először nem is tudott arról, hogy miért keresik őt pontosan (hiszen ő foglalkozását tekintve zenész), és mielőtt a hadifogolytábor parancsnok, azaz Mutsuhiro Watanabe szerepét megkapta volna, Jolie fontosnak tartotta, hogy megismerje Miyavit; azt, hogy milyen ember is ő valójában, hiszen egy ilyen szerep megformálása nagy szellemi teherbíró képességet igényel. Bár néhány jelenet meggyötörte a zenészt, sikerült kihoznia Watanabe szadista, ám megtört, szeretetéhes karakterét. Pár kritikus szerint túljátszotta a szerepét, de ahhoz képest, hogy ez volt az első komoly filmes szerepe, igazán büszke lehet magára a japán fiatalember. (Azért itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy Miyavi már szerepelt egy 2004-es filmben, melynek címe おれさま [Oresama – Én], azonban ez a film az ő zenésszé válását mutatja be egészen sajátos időuazós módon, így az semmiképpen sem tekinthető komoly filmes szerepnek.) Arról szólva pedig, hogy mennyire megterhelő volt a szerep megformálása, mi sem tanúskodik jobban, mint ez az interjú részlet:

Melyik jelenetet volt a legnehezebb leforgatni?
A deszkásat. Abban a részben a karakterem fizikailag ütlegeli Louis-t, de közben szellemileg teljesen összeroppan. Nehéz volt számomra megtalálni a helyes megközelítést és az érzelmeket. Azt a bizonyos jelenetet két teljes napig forgattuk. Nem tudtam abbahagyni a sírást, nem tudtam uralkodni magamon. Mindenki rám várt, több, mint 500 ember egy nagy költségvetésű hollywoodi filmben. Hánytam! Nagyon féltem visszatérni a forgatásra.

Hogy gyűrted le azt a félelmet?
Angie azt mondta, hogy szánjak időt erre az egészre és legyek egyszerűen csak önmagam. Akkor képes voltam elfogadni magamat semmiként. Képes voltam visszatérni a forgatásra, hogy befejezzük a jelenetet. Azután újra hánytam.” 

Most, hogy megismerkedtünk a színészekkel, nézzük, miről is szól a film. Rögtön egy háborús helyzetbe csöppenünk, ahol Zamperini és bajtársai kitartóan küzdenek a második világháborúban. Aztán visszaemlékezések formájában láthatunk jeleneteket az Amerikában élő, de olasz származású férfi gyermekkorából: beleshetünk a családi életbe, ahol a fiatal kamasz a templomban a pap helyett inkább a lányok felé pillantgat; ahol a szerető édesanya gnocchit készít; a kis Zamp pedig eldugott dobozkájából cigarettázik és alkoholt fogyaszt, és a helyi fiúkkal verekedésekbe keveredik. Ezekben a visszaemlékezésekben nagy hangsúlyt kap Pete S. Zamperini, Louie bátyja, aki motiválta testvérét arra, hogy élete elvesztegetése helyett a futással vezesse le a frusztrációját, és folyamatosan bíztatta és szavaival egy életre megerősítette testvére lelkét.

A híres 1936-os berlini olimpián szurkolhatunk Zampnek, és egyszerre láthatjuk azt is, ahogy a családja rádión követi az Olimpiát. O’Connell itt is a legjobb formáját hozza: a film képei mintha tényleg a múltszázad versenyén készültek volna, és az utolsó körben, hiába tudjuk, mi fog történni, lélegzetvisszafojtva nézhetjük a nagy hajrát, amikor Zamp felállítja 56 másodperces kör rekordját. A visszaemlékezések itt szakadnak félbe. Ekkorra a gépük már az Óceánba zuhant, és Zamperini mellett Phil és Mac nevű társa élték túl a zuhanást. Ekkor kezdődik meg 47 napnyi szenvedésük, ami fizikailag és szellemileg is megviseli őket. Louis 70 kg-ról 32 kg-ra fogy a megpróbáltatás során. Társa, Mac, nem éli túl az utat. A fényképezés egyszerre gyönyörű és borzongató. A napsütötte víz látványa mámorítóan szép, míg a viharos tengeré rémálmokból született. Az életre való vágy, a túlélési ösztön rajzolódik ki előttünk ezeken a képeken.

Az igazi megpróbáltatások akkor kezdődnek, amikor 47 nap után Japán partjára vetődnek, és azonnal elfogják őket, és hadifoglyokká válnak. Az a hatásos ebben a filmben, hogy a háborút nem rejti véka alá. Nem tesz úgy, mintha csak az egyik fél lenne a gonosz, vagy mintha lenne bármi „szép” a háborúban. Minden jelenetben, ami kapcsolódik a harchoz, igazán nyers. A legelső jelenetben testközelből élhetjük át a golyózáport, ami ott süvít mindenhol, ami elől még a repülőgép sem nyújt menedéket, így Louie mellett pár centire kapnak golyót és halnak meg bajtársai. Hasonlóan valódi az a jelenet is, amikor az Óceánon hánykolódva a japán gép lőni kezdi a teljesen ártalmatlanul sodródó katonákat a vízen. De az is mérhetetlenül valódi, amikor az amerikaiak által bombázott japán településen, Omoriban menetelnek a foglyok, és láthatjuk, ahogy a hétköznapi emberek állnak házaik romjai között, vagy éppen szeretteik holttesteit húzzák ki a törmelékek alól. Ezenkívül az megnyerő még a film háborús képvilágában, hogy nem a vér az, amivel elsősorban dolgozik, hanem inkább a kosz, a por/füst, és a fájdalom. A fájdalomtól szenvedő, meggyötört, megcsonkított testek fejezik ki leginkább mindazt, amit a háború okozott. Ez a nyers valódiság kíséri vígégi a filmet a fogságba eséstől kezdve.

Az omori fogolytáborba Louie egyedül kerül, mert a táborba szállításnál őt és Philt szétválasztották, így külön táborokba kerültek. A táborban, amibe Zamperini került, a parancsnok, Musuhiro Watanabe tizedes volt, akit a foglyok Madár néven emlegették. A szadista katona nagyon bonyolult érzelemvilággal rendelkezik, amit Miyavi szépen vissza is tudott adni, de egy ilyen összetett karakterről nehéz volt pontos képet festeni a filmben. Például a filmben alig kap említést, hogy a Madár becenevet azért kapta, mert folyamatosan hallgatózott és figyelte a rabokat, és ha valaki róla beszélt, egyszerűen berontott, és durván megverte a foglyot. Hillenbrand könyvében sokkal érthetőbbek a motivációi, a törékenysége, ami abból fakad, hogy a magas rangú katonai családtagjaihoz soha nem volt képes felérni, így a tiszteletet a szadizmusával vívta ki. A „gyönyörűen összerakott szörnyeteg” már az első percben kiszemelte Zamperinit. Az fogta meg benne, hogy ők ketten valójában mennyire hasonlítanak, és ha Louis nem Japán ellensége lenne, akkor ők ketten még jó barátok is lehetnének. Éppen azért, mert magát látta a férfiben, az célponttá vált, és folyamatos bántalmazásokat kellett elviselnie. De Zamperini nem tört meg. Nem feledte el bátyja szavait: „If you can take it, you can make it”. 

A könyvben olvashatunk számos módszert, amivel a foglyok megpróbálták eltüntetni a Madarat, de terveik mindig kudarcba fulladtak. Ezek a próbálkozások a filmből kimaradtak (de ez érthető, csak a Madár történetéből egy külön film születhetne), és az előléptetése is kissé másképp történt valójában, mint a filmben, azonban ez nem okoz komolyabb problémát, mert a filmben lerövidítve azt a traumát próbálták ábrázolni, amit Zamperininek kellett megtapasztalnia minden alkalommal, amikor újra kellett találkoznia a Madárral azután, hogy azt hitte, sikerült megszabadulnia tőle. Kissé erőltetettnek hat ez a megoldás, de még éppen hogy belefér a film határaiba.

A zárlat is a műfajnak megfelelő, hiszen a filmmel a háború is véget ér, és mielőtt belelőnék a hadifoglyokat a folyóba, egy amerikai repülőgép odaér, és a foglyok megmenekülnek. Zamperini felküzdi magát a Madár irodájába, de már nem találja őt ott. Ezután végre hazatérhet, és családja örömmel fogadja őt ott. Ezután megkönnyebbülésként megtudhatjuk, hogy mi történt a szereplőkkel, és hogy Louis, miután sikerült leküzdenie a poszttraumás stresszt, újra boldog életet tudott élni a családjával, és az egyik álma is teljesült: Az volt az álma – ami a filmben el is hangzott, hogy a tokiói olimpián szeretett volna futni (mert a berlini olimpia eredetileg Tokióban lett volna), és ez sikerült is neki 80 éves korában.  És minden jó, ha a vége jó, nem igaz? Sajnos nem.

Akárhányszor néztem meg a filmet, mindig hiányérzet volt bennem, akármennyire is rendben volt maga a film. De megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy nem csak bennem keltett ilyen érzést a film. A kritikusok nagy többsége ezt a hibát Angelina Jolie rendezésének tudják be. Úgy gondolják, hogy a rendezései eddig is csak középszerűek voltak (ezek az A Pleace in time és A vér és a méz földje), és hiába a film remek története, vagy Roger Deakins operatőr profizmusa és gyönyörű felvételei, és hiába a remek hollywoodi támasz, Jolie kezei között a film nem tudott kiteljesedni. Az Origo egyik kritikusa szerint „a téma … minimum Eastwoodért vagy Spielbergért kiált”.

Akárhogy is, a film kapott hideget-meleget, én mégis úgy gondolom, hogy egy korrekt filmet kapunk, és az, hogy egy olyan nagyszerű ember emlékét őrzi mint Louis Zamperini, bizonyosan kárpótol azért a kis hiányérzetért, amit a film nem adott meg; mert mellette rengeteg mást kapunk tőle. Egy élettörténetet, az egyik legnagyszerűbb futóverseny-jelenetet, hiteles ábrázolást a második világháborúról és a japán hadifogolytáborokról is. Ami miatt Japán 2015 év végéig nem is engedte bemutatni ott a filmet, mert úgy gondolták, hogy rossz képet festene az országról. Boldoggá tesz, hogy végül meggondolták magukat. Hogy mit is üzen ez a film, és hogy miért nem probléma az, hogy megmutatja Japánnak ezt az oldalát is, azt legjobban Miyavi szavaival tudnám kifejezni.

„Senki nem utálja Németországot, miután megnézik a Schindler Listája c. filmet. Mindenki tudja, hogy ez a múlt, amin már felülkerekedtek. Senki nem utálja meg Japánt, miután megnézik a Rendíthetetlent. Pozitív megjegyzéseket kapok a világ minden pontjáról.” 

„Ez nem egy tipikus háborús film. Az egész Louie Zamperini üzenetéről szól: a megbocsátásról. Hogy miért is érte el azt, amit, és mit bizonyított az életében. Szeretném, ha a közönség magával vinné azt az üzenetet, hogy milyen erős is lehet egy ember. Ez nem a háborúról szól, nem Amerikáról és nem Japánról. Az egész a megbocsátásról szól. És van egy rész a legvégén, mikor a nézők megkapják azt az üzenetet és megértik, miért is bocsátott meg. Nagyon tiszteljük és becsüljük őt.” 

Ez hát az Unbroken, amit Louis Zamperini még láthatott készen, mielőtt eltávozott. Az élete során pedig megtanított minket, hogy lehetünk erősek, és harag helyett megbocsáthatunk. A film pedig hosszú időn át őrizni fogja e legenda értékeit.
Felhasznált irodalom:
Miyavi Hungary jegyzetek:
RENDÍTHETETLEN ~egyesült királyságbeli premiervetítés~ MIYAVI – Mutsuhiro „a Madár” Watanabe – interjú: https://www.facebook.com/notes/miyavi-hungary/rend%C3%ADthetetlen-egyes%C3%BClt-kir%C3%A1lys%C3%A1gbeli-premiervet%C3%ADt%C3%A9s-miyavi-mutsuhiro-a-mad%C3%A1r-wa/760781063988066
Ismerd meg Miyavit, aki japán popsztárból második világháborús ellenséggé vált Angelina Jolie Rendíthetetlenjében: https://www.facebook.com/notes/772898789442960/
MIYAVI, mint Mutsuhiro Watanabe az Angelina Jolie rendezte UNBROKEN (Rendíthetetlen) c. hollywoodi drámában: https://www.facebook.com/notes/miyavi-hungary/miyavi-mint-mutsuhiro-watanabe-az-angelina-jolie-rendezte-unbroken-rend%C3%ADthetetle/710318449034328
MIYAVI (igazi nevén Ishihara Takamasa) mesélt a karrieréről és az Unbroken c. film nyújtotta színészi tapasztalatairól: https://www.facebook.com/notes/miyavi-hungary/eg%C3%A9szs%C3%A9g-karrier-sz%C3%ADn%C3%A9szked%C3%A9s-2014-es-turn%C3%A9/632669860132521
MÁS:


Ez volt tehát Kleizer Timi beadandója (amire nem utolsó sorban ötöst kapott). Köszönjük, hogy megosztottad velünk a munkádat! Nagyon örülök, hogy a forrásaid nagyrészét a Miyavi Hungary-n talált fordítások teszik ki.

- Efi