2019. január 11., péntek

Instagram LIVE


2018. december 20-án Miyavi élőben jelentkezett Instagram-on egy kérdezz-felelekkel, Yukibomb fashion-beauty influencerrel. Helyi idő szerint hajnalban volt az adás, de szerencsére valakinek sikerült rögzítenie és feltöltenie az egészet YouTube-ra – lejjebb megtaláljátok a videót.

Így hirdették a LIVE-ot Instán. @miyavi_ishihara

Ebben a bejegyzésben egy kis összegzést nyújtok a videóban elhangzottakról. Ez tényleg inkább egy összefoglaló, mintsem egy rendes, írott interjú – miközben hallgattam az adást, jegyzetelgettem. Természetesen felmerültek olyan témák, amikről már bőven olvashattatok interjúkat, azokat időközben jelzem majd. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a jegyzetek nem ölelik fel a teljes adást, próbáltam a relevánsabb és/vagy újabb infókra fókuszálni.

Előre is elnézést kérek azért, ha a helyenként előforduló csapongó gondolatok zavaróak. Sok tölteléket kihagytam. Például megesett, hogy valahogy elkezdett egy mondatot, a közepénél eszébe jutott valami tök más, majd a végén visszatért az eredeti gondolatmenethez. Próbáltam ezeket minél logikusabban összerakni!


A nemrégiben megjelent Samurai Sessions Vol.3 nagy szerepet kapott, több számról is kérdezgetett Yuki.

INTRO: Az első kérdés az volt, hogy hogy jött képbe Samuel L. Jackson, akit a lemez intrójában hallhatunk. Egyáltalán, miért rá esett Miyavi választása?
A zenész azt felelte: „Nem választottam ki, egyszerűen csak megtörtént. Erőteljes hangja van. Nem is számítottam rá, hogy közreműködni fog ebben a dalban!” A King Kong film forgatásán találkoztak anno, tartották a kapcsolatot egymással. Miyavi mondta, hogy a színész nagyon nagylelkű és remek fickó, egy igazi legenda. Idén pedig, mikor egy másik film forgatása végett Miyavi Londonban töltött egy kis időt, tudta, hogy Sam is ott van; Instagramon tartották a kapcsolatot – akkor kérdezett rá MYV erre a kollabos dologra, hogy benne lenne-e, Jackson bácsi pedig rávágta, hogy simán!

A U.G.L.Y-ról azt nyilatkozta: „Duckwrth egy nagyon szenvedélyes rapper, aki nem gondolkozik a zenén, hanem egyszerűen csak érzi. Ezzel én is ugyanígy vagyok.”

Pink Spider: hide Miyavi egyik kedvenc japán előadója. Tiszteli hide alkotáshoz, rajongókhoz és világpiachoz való hozzáállását, nagyban befolyásolta Miyavit. Amikor hide elhunyt, Miyavi távol tartotta magát hide zenéjétől, nehezen élte meg azt az időszakot. Szerette volna felhasználni a hangját, hisz szerinte hide zenéje igazi klasszikus. Az eredeti Pink Spider-t kicsit futurisztikusabbá szeretté volna tenni.

Our Love: Miyavi és Miliyah találkoztak már néhány japán tv műsorban, de most először alkottak valamit közösen. A dalszöveg témája erősen LGBT/LMBT!

Me and the Moonlight: Miyavi azt mondta, ez a legszebb dal, amit valaha írt. A kérdésre, hogy írna-e több pop balladát, a válasza az volt, hogy „igen és nem”. Szamuráj gitárosként felelősséget érez aziránt, hogy továbbra is slappeljen. Szeretné áttörni a határt a japán és globál zene/piac között; ötvözni szeretné ezeket. Említette, hogy a rádiók már nem játszanak sok gitárzenét, itt kicsit elkalandozott: „Régen, mikor fociztam, profi akartam lenni. Megsérültem, feladtam az álmomat, hogy focista legyek. Nem tudtam semmit sem csinálni. Küszködtem. Aztán kaptam egy gitárt – a zene és a gitár megmentett. Most rajtam a sor, hogy megmentsek valakit a zenémmel, az én saját világommal. A gitár elvisz engem akárhova a világon, rengeteg lehetőséget ad arra, hogy új embereket és kultúrákat ismerjek meg. Felelős vagyok azért, hogy gitárosként valami újat kreáljak ebben a generációban. Ezt nem érhetem el úgy, hogy mindig ugyanazt csinálom és ismétlem. A slappelés az én védjegyem. Szeretnék tovább kísérletezni és csodás dalokat írni, hogy remek pillanatokat élhessek át másokkal.”

Fragile: Yuki azt kérdezte, szokott-e Miyavi idegeskedni, amikor a személyes érzelmeit közvetíti. “Régebben sokat idegeskedtem emiatt. Emiatt építenek az emberek falakat maguk köré. Mindig küszködök. Ilyen vagyok; elkezdtem tetováltatni magam, színpadon gitározni, megőrülni, minden este zúzni, de emellett nagyon érzékeny is vagyok. Ugyanolyan, mint te, vagy bárki más. Egy nap pedig Yoko Narahashi, aki egy szereplőválogató (casting director), azt mondta, hogy az érzékenységem az erősségem. Ez a Fragile alap koncepciója és témája. Mind törékenyek vagyunk, mindig falakat építünk magunk köré, hogy megvédjük magunkat. Szükségünk van rá. A repterek, az utcák… olyan sokan vannak, olyan zajos minden. Az érzékenység erősség. És eddig fogalmam sem volt arról, hogy tudok így énekelni. Ez a dal nagy kihívás volt számomra.”

Előkerült a kaliforniai tekercs példája is, amit már hallhattunk/olvashattunk tőle a The Others albumnál is: „[…] a zenéről való elképzelésem olyan, mint a kaliforniai tekercs. A japán sushi-mesterek nem igazán kedvelik, mert megtörte a hagyományos szabályt. Hagyományos összetevőkből áll, mint a rizs és szójaszósz, de van benne avokádó, amit az eredeti sushiba sosem tesznek. Szóval számomra a kulcs az, hogy találjak valami olyat, mint az avokádó. Ázsiai vagyok és megvannak a saját stíluselemeim, technikáim, megjelenésem. Most találnom kell valamit, hogy hozzáadjam mindehhez. Nem epret és nem csokit akarok; avokádót. Ez a kísérletem célja.”

A szólóalbumról:
Szóba került, hogy Miyavi már tervezi a következő önálló albumát.
“Magabiztos vagyok, amikor gitározok. Amikor színészként álltam a vörös szőnyegen, nem tudtam, mit tegyek. Nagyon ideges voltam. A gitárral önmagam lehetek. A gitár az eszközöm arra, hogy jó időt töltsek a közönségemmel. Eszköz a felfedezésre is. A rajongóim támogatnak, szeretik a dalszövegeimet és a hangomat is. A hangomról szólva, nem vagyok olyan magabiztos az énekkel, mint a gitárral. Most viszont szeretnék valamit a saját hangommal és a saját szavaimmal alkotni, így támogathatom a rajongóimat az üzeneteimmel. Szeretném a saját üzenetemmel támogatni a rajongóimat.

Természetesen a visual kei is szerepet kapott. A zenész a következőket mondta: “A visual kei egy remek kultúra, de zenészként nem akartam bekategorizálni magam. Nem szeretném, hogy az emberek kategóriaként vagy zenei műfajként viszonyuljanak hozzám. Én csak szabad akartam lenni, és szabadabbnak is érzem magam így, hogy bármit megtehetek. Színészkedhetek, állhatok modellt, cosplayezhetek. Ezért is döntöttem úgy, hogy megírom az életrajzomat. A könyv alap témája az, hogy egy senki voltam, de most különleges vagyok valaki(k)nek. Mint az anyukám. Ő nem híres, nem gazdag, de számomra különleges.”

Miyavi tanácsa a kezdő zenészeknek:
“Csak zúzzatok, érezzétek jól magatokat és inspirálódjatok a zenéből, amit ti szereztek. Kezdetben rengetegen inspiráltak engem, de épp akkor vesztettem el a focista-álmomat. Én csak azt akartam, hogy csináljak valamit, csak gitározni akartam, nem rocksztár lenni. Zenélés közben éreztem azt, hogy önmagam lehetek. Szabadságot éreztem a kreativitásban. Bármit alkothatok, amit csak szeretnék, és ez a kulcs. Ha másokat próbáltok másolni, akkor ez az egész nem fog menni. Nem lehettek mások, maradjatok önmagatok. Ismerjétek meg magatokat jobban. Én is akkor ismertem meg magam, amikor gitároztam. Fontos az, hogy szembenézzetek magatokkal és hogy legyen célja annak, hogy gitároztok. Nem tudom, hogy ez jó tanács-e. De ne másoljatok senkit, még engem se. Amúgy is jobban tudok slappelni, mint ti, úgyhogy találjatok valami mást. Én is gyakorlok ám, egyre jobb vagyok. Találjátok meg a saját utatok, és akkor önmagatok lehettek. Utána pedig alkossunk valamit együtt!”

“Előadóként felelős vagyok azért, hogy a rajongókat a következő szintre emeljem. Vállalnom kell a kockázatot, és néha hibázok. Ám annak köszönhetően, hogy ilyen szoros kapcsolat és bizalom alakult ki a rajongóimmal, tovább tudok menni. Tudom, ha hibázok is, az emberek támogatnak.”

Yuki megkérdezte, hogy készítene-e Miyavi közös számot Melodyval. A válasz: “Persze! Van egy dalunk, a Where Home Is, ami az otthonról szól, főleg az ő szemszögéből, és egy anya szemszögéből. Mindig támogat engem és a lányainkat. Ez egy elég művészi, de nagyon édes szám. Igazából terveztük, hogy rákerül a Samurai Sessions Vol.3 albumra, de korábban készült, mint a többi szám, így hangzásilag nem nagyon passzolt volna az albumra. De most, hogy belegondolok… tényleg rá kellett volna tenni a lemezre.

Végezetül pedig itt van néhány random/király infó:
  • A Samurai Sessions Vol.3 album összes számán Miyavi vette fel a basszusgitárt
  • Miyavi hosszas gondolkozás után Dél-Amerikát felelte arra a kérdésre, hogy hova szeret legszívesebben utazni.
  • Miyavi szeretne rajzolni, de inkább mindig csak gitározik. Próbál többmindent csinálni, de képtelen rá. (A kérdés az volt, hogy szeret-e rajzolni.)
  • Megtudhattuk, hogy 2019 elején, vagy kicsit később számíthatunk a következő szólóalbumra!
  • Sokat jelent Miyavinak az, hogy tudja, hogy valaki a világon épp az ő zenéjét hallgatva nyer erőt arra, hogy suliba vagy munkába menjen.
  • Az új albummal való legnagyobb kihívást az idő és menetrend összeegyeztetése okozta. Miyavi közel került az előadókhoz.
  • A visual kei színtérből Miyavit Sugizo is inspirálja. MYV megemlítette, hogy Sugizo is támogatja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát. Miyavi ENSZ-es munkásságáról itt olvashattok többet: http://miyavihungary.blogspot.com/search/label/Menek%C3%BClt%C3%BCgy
  • A kérdésre, hogy mikor lesz a következő világkörüli turné, ezt a választ kaptuk: “Én is ezt kérdezem a személyzetemtől!”
  • Egy gondolat a színészkedésről: “Ha megszabadulsz magadtól (személyiségedtől), akárki lehetsz.”
  • Akikkel szívesen készítene még kollabot: Madonna (“De komolyan, szeretnék vele közösen készíteni valamit!”- és ezt nem először mondta), Post Malone (“Remek zenész. Ő nem csak egy rapper; ő egy művész.”), Skrillex, Gackt (“Remek ember, erős egyénisége van, tisztelem a személyét.”), BTS (Madonnát, Post Malone-t és a Skrillex-et ő mondta, a többieket rajongók kérdezték egyen-egyenként.)
  • A kérdésre, hogy mi a kedvenc filmje mostanban, a Human Flow-t válaszolta, annak ellenére, hogy még nem látta elejétől a végéig.


Az adást itt nézheted meg: 



Írta & fordította: Efi