MIYAVI 2016. szeptember 13-án Facebook-os élő adásban volt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tokiói kirendeltségén. Japánul és angolul is megosztotta tapasztalatait a menekültekkel és libanoni látogatásaival kapcsolatban, a továbbiakban erről olvashatjátok az összefoglalómat.
Megjegyzés: ez nem szószerinti fordítás; sokkal inkább a dolgok esszenciáját fogja közre, egyéb, saját kiegészítésekkel.
Arra a kérdésre, hogy mégis mi késztette Miyavit arra, hogy részt vegyen az ENSZ menekültügyi tevékenységeiben, egy névvel felelt: Angie. Angelina Jolie ugyanis már régóta segíti az ENSZ menekültügyi hivatalát.
Ahogy azt már korábbi írásokban olvashattátok, Miyavi és Angelina Jolie a 2014-es Rendíthetetlen c. hollywoodi dráma forgatásán dolgoztak együtt, valószínűleg akkor merült fel kettejük között az egész menekültügy. Miyavit lenyűgözte Jolie tevékenysége.
A zenész állítása szerint a japán médiában nem kap szerepet a menekültügyi krízis, így ő maga sem tudott sokat, mielőtt megismerkedett volna Jolie-val. Ő lelkesítette, Miyavi pedig tudni akarta, vajon ő is képes lenne-e a menekültek segítségére lenni.
Mikor először, 2015-ben látogatott el a libanoni menekülttáborba, roppant ideges volt, hisz akkor még senki nem ismerte őt; ilyen színtéren nem. Mesélt arról, hogy látogatása során volt egy kissrác, aki mindenhova követte őt. Egyáltalán nem beszélt angolul. Mivel Miyavi sem beszéli az arab nyelvet, csak a zenével tudtak egymással kommunikálni. Ezzel alakítottak ki egy kapcsot egymás között - sőt, kapcsolatot.
Néhány gyermek árva volt, egyikőjük sem járt iskolába. Mezőgazdasággal foglalkoztak, pedig a zenész úgy véli, az oktatás a legfontosabb. Összeszorult, fájó szívvel, nehezen hagyta ott a tábort látogatása végén.
A második Libanonban tett látogatása azonban más fordulatot vett.
Boldogan tért vissza a táborba, amiért újra láthatja az ismerős arcokat, és örömmel hallotta, hogy jópáran elkezdtek iskolába járni. Energikusak, megvan bennük a tanulás iránti vágy. Míg a japán gyerekek nyafognak, hogy nem akarnak iskolába menni, a Szír-Lebanon határánál levő táborban korántsem ez a helyzet. A gyerekek tanulni akarnak, élni akarnak. A zenész szerint ez olyasvalami, amiről példát vehetünk, arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek nagyon hosszú utat kell megtenniük, hogy eljárhassan iskolába.
Miyavi vitt magával gitárt, focilabdát, iPad-et, fejhallgatót, s ezúttal BOBO is elkísérte őt az útra (habár szegénynek ételmérgezése lett). Miyavi körbenézett a sáros földön; sehol egy talpalatnyi fű - mégis hogy lehet itt focizni? A tábor a Szíria és Lebanon közti Antilibanon hegységnél húzódik, ott élnek a menekültek. Mégis, épp a természet viszontagságai ad bizonyságot arról, milyen erővel is bírnak az otthonuktól elszakadt családok, s ez sokat jelent Miyavinak.
A gyerekek végül elvitték Miyavit egy pusztára. Bár nem volt szabályos pálya, sem focikapuk, mégis gondtalanul rúgták a bőrt.
"Minden egyes embernek megvan a maga szerepe." - mondta a kétgyerekes apa. "Adományozhatunk. Elkezdtem azon törni a fejemet, hogy ezen kívül mit is tehetnénk még. Mit tehetnék a zenével? Hídként használva kapcsolatot létesíthetek az emberek között. Az emberek eljönnek a koncertekre, és itt hasznosítani lehet a zene erejét, ami hihetetlenül óriási."
Mikor Miyavi elhagyta a tábort, ott hagyta a srácoknak a focilabdát. A gyerekek verekedtek a labdáért. Néhány felnőtt azt javasolta, hogy hagyja rájuk a labdát, ám a már korábban említett kissrác, aki az első alkalommal mindenhova követte őt, odalépett hozzá és megszólította - angolul.
Bár iskolába nem járt, az angol nyelvet elkezdte elsajátítani. Miyavi nem igazán mutatta ki, mennyire örült ennek.
"Hagyd rám. Majd én megosztom mindenkivel a labdát, lehetek én a vezetőjük."
Miyavi érezte a emberi növekedést, fejlődést. Hozzátette, hogy ha annak a kissrácnak lehetősége lenne arra, hogy rendesen oktassák, több dologra is képes lenne. Hisz egyszer mind rájönnek majd, mi kiemelkedően fontos az életükben. Nagyon fontos a béke, mások elfogadása és az együttműködés.
Amit Miyavi első lépésként leszögezett: "Ha ők meg tudják tenni, mi is képesek vagyunk rá. Bárki képes lehet bármire. A menekültek olyanok, mint mi, ugyanolyan emberi lények, még nálunk is erősebbek. Túlélők, akiktől megannyi mindent tanulhatunk, és akiket rengeteg dologgal támogathatunk."
A zenész záró szavai az interjú végén:
"Hogyha érdekel - vagy akkor is, ha nem -, hogy miről is szól ez, nézd meg a videót. A The Others dallal jelent meg. Nevetnek, táncolnak, énekelnek. Erős, emberi lények. Nagyra értékelném, ha együtt, közösen tudnánk megtenni a következő lépéseket."
Együtt változást hozhatunk. Hiszen ahogy már régóta tudjuk: "A zene nem változtathatja meg a világot, de képes megváltoztatni az embereket, akik képesek megváltoztatni a világot." Higgyünk ebben és tegyünk mi is azért, hogy a holnap szebb legyen - a világ másik felén is.
Írta: Efi
