MIYAVI a Bleach-es szerepéről, értékekről és hidétől nyert inspirációjáról mesél

Szokatlanul napos idő volt Angliában április 21-én – mintha az ég is tudta volna, hogy megérkezett a japán gitárszamuráj a Day2 World Tour keretén belül. Az ULU színpada melletti teremben került sor a találkozóra: egy hosszú, fehér szobában, mennyezetig érő ablakokkal, ami fénnyel árasztotta el a helyiséget. MIYAVI laza, fekete pulcsit és szimpla fekete farmer viselt, a koncert előtti outfitet pedig egy pár fekete színű, fehér talpú Y-3 NOCI HIGH cipő egészítette ki.

Általában nem indulsz turnéra ilyen kevés idő eltelte után, hisz tavaly a Firebird-el utaztad körbe a világot. Az előző turnék között mindig legalább két-három év telt el. Miért döntöttél úgy, hogy ilyen hamar, szinte szünet nélkül újból útra kelsz?

Jó kérdés. Mi sem számítottunk arra, hogy idén világkörüli turné lesz, épp azért, mert tavaly ilyenkor volt az előző, de el kellett mennem egy párizsi divatbemutatóra, és egy New York-os ENSZ-es gyűlésen is részt vettem, szóval úgy gondoltuk, lehetne pár koncert Londonban, New York-ban, Pekingben – valami ilyesmi körben. Ezt nem nevezném turnénak. Úgy terveztük, hogy ellátogatunk néhány fővárosba, szóval aki akar, az eljöhet megnézni a show-t, még ha nem is élnek azon városok közelében. De ha már eljöttünk Londonba, akkor miért is nem lépünk fel Párizsban? És mi van Berlinnel, Oroszországgal, Varsóval? Ahogy látod, ezúttal ez az egész sokkal jobban össze van tömörítve. A helyszínek is kisebbek.

Igen, és még Dél-Amerikába is mész, ugye?

Az egy külön történet. Úgy terveztük, hogy Amerikában csak LA-ben és NY-ban lesznek koncertek, de végül hozzáadtunk más városokat is. Bejelentettük a turnét, mire a dél-amerikai rajongók rákezdtek, hogy: “Ez nem is világkörüli turné!”

Helyi promóterek küldtek nekünk ajánlatot Dél-Amerikából. A helyiek segítsége nélkül nem tudunk koncertet szervezni. Nem tudom a promóterek vagy a helyszínek telefonszámát, így szükségünk van a helyiek támogatására. Jelen esetben a rajongóim erős hangjának volt köszönhető az, hogy a promóterek elkezdtek mozgolódni. Tőlük kaptunk ajánlatot, így válhatott valóra az, hogy oda is eljutunk majd. Tudod, még mikor terveztem a turnécuccokat, a dél-amerikai dátumok még meg sem voltak. Csak ezután kaptunk ajánlatot az ottani koncertekre. 

Nagyon csodás látni, milyen erős a rajongók hangja. Persze, én személy szerint akartam is menni Dél-Amerikába, de messze van, nem tudjuk, mit is csinálhatnánk arrafelé, plusz a nyelvbeli különbségek… Úgyhogy elég hatásos volt látni, mire is képes a rajongók hangja. Sikerült, megyünk Dél-Amerikába! Rettentően izgatott vagyok, már rég vissza akartam menni oda.

Ez persze nem csak az én döntésem: itt van a személyzet, az ütemterv, a biznisz… Kész csoda, hogy ez az egész összejött. Nagyon nagyra értékelem a dél-amerikaiak hangját.

Már túl vagy 18 koncerten, túl az ázsiai turnén. Hogy tudsz egészséges és energikus maradni? Nem lehet könnyű.
Jah, nem könnyű. Mármint, ez is egy jó kérdés.

Szabsz magadnak valamilyen határt a színpadon, korlátozod az energiád?
Nem, erről szó sincs. Az van, hogy nem bulizom. Egyáltalán. Ami számít, azok a kis dolgok, a rutin; amiket mindennap csinálsz. Én egyre inkább úgy érzem magam, mint egy sportoló. Az étkezésem más, ha nem vagyok turnén, viszont akár turnézok, akár nem, minden reggelem edzéssel kezdem. Reggelente szoktam beszélni a japán és amerikai személyzetemmel is. Szeretek korán kelni, négy-öt körül.

Reggel négykor?!
Aha, nagyon bírom a reggel energiáját. Mindennap edzek, minden egyes reggel, koncert előtt, koncert után, és lefekvés előtt. Nagyon fontos fenntartani ezt a mentalitást, ez alap.

Régebben minden országban kaptam masszázst, hisz a színpadon össze-vissza rohangászok, headbangelek. Mára már felhagytam ezzel a masszázs-témával. A lényeg az egyszerűség; hogy mindenféle kezelés nélkül jó formában tudd tartani magad. Ha épp valahol nem volt masszázs, nem tudtam helyrejönni, úgyhogy mostanra már minden megy egyedül, magamtól.

Az étkezésről szólva: reggelente mindig elkészítem a saját smoothie-mat, hogy jó kondiban maradjak. A hotelek reggelije sehogy nem érint, mivel minden egyes reggel a saját reggelimet fogyasztom. Már szénhidrátot sem eszek.

Bár most, a turné alatt fogyasztok szénhidrátot – szándékosan. Ez az alapvető különbség aközött, ha turnézok, és amikor nem vagyok úton. Teljesen más az az energiamennyiség, amit a színpadon használok, és amit a stúdióban, mivel a színpadon rengeteget izzadok. Azt az energiát izomból és zsírból használom fel. Ugyanakkor nagyon fontos elegendő energiát biztosítani az agynak és a testnek, úgyhogy szabályozom, mennyi cukrot és szénhidrátot fogyasztok a turnék alatt. Jah, mostanában nagyon sok szénhidrátot ettem.

Ha szénhidrátról van szó, mit eszel legszívesebben?
Gluténmenteset: rizst, barnarizst. Barnacukrot, quinoát, kukoricát. Általában nem eszek kenyeret és tésztát, de néha nincs más választásom.

A zene nagyon spirituális, úgyhogy biztosra kell menned, hogy jó fizikai kondiban vagy. Felelős vagyok azért, hogy a legjobb előadást nyújtsam. Ázsiában majdnem lebetegedtem. Nagyon más ott a levegő, főleg Hong Kong-ban és Pekingben. Gyönyörű városok, király közönséggel – de a levegő minőségét nem mondanám jónak. Befolyásolja a hangot és a torkot.

Korábban említetted, hogy márciustól kezdve minden hónapban kiadsz új kislemezeket. A Sonita Alizadeh-el készült Long Nights és a Seann Bowe-val készült In Crowd már megjelent. Mit várhatunk a következő kiadványoktól?Őszintén szólva, az alkotás szabadsága az alap elképzelés. Van sok olyan dal, amit már játszottunk élőben, de még nem adtuk ki őket. Az áprilisi kislemez hamarosan megjelenik. (A szerkesztő megjegyzése: A So On It már elérhető!)

Észrevettük, hogy sok feldolgozást készítesz. Mi alapján választod ki ezeket a dalokat? Különösképp azokat, amiket ráraksz a turnés számlistákra.
Egyszerűen azokat választom ki, amik inspirálnak. Nem csak én választok: a producerek, a személyzet, mindenki gyűjt számokat. Lehet, hogy úgy játszom, hogy nem is tudom, mi az, de inspiráltnak érzem magam tőle. Érzem a zenét a gitárommal, és eljátszom.

A Pink Spider is szerepel a mostani számlistákon – elárulnád, milyen hatással volt rád hide és a hamarosan megjelenő tribute album?
Művészként számtalan módon tisztelem őt; az alkotása és a rajongói által mutatott hozzáállása végett. A globális piac iránti viszonyulása is említésre méltó. Nemcsak a japán piac felé hajtott: próbálta a következő szintre eljuttatni a rajongóit. Nem szimplán kiszolgálta őket (azzal, amit elvártak tőle), hanem kihívásra bírta őket új dolgokkal, ami egyáltalán nem könnyű, mert ez nem az, amit a közönség akar. Ez rendben van, de tudod, ez ugyanolyan, mint az oktatás. A két lányomról szólva, persze, megadom nekik a szükséges dolgokat, ugyanakkor nem segítek nekik állandóan.

Néha hagyom őket hibázni, és erősen hiszek abban, hogy ez az igazi szeretet, és az igazi módja annak, hogy kimutasd szereteted. Így válhatnak függetlenné. Ugyanez vonatkozik a rajongóimra is. Olyat akarok csinálni, amit ők szeretnének, ugyanakkor szeretném, ha büszkék lennének arra, hogy ők MIYAVI rajongói. Nem azt mondom, hogy rossz, amit csinálunk, de ami a mi kis világunkon kívül történik, az is fontos. Erre akkor jöttem rá, mikor még a visual kei világban éltem.

Csodás és különleges kultúra, de vajon szeretik a szüleid? Büszkék rád? Érdekli az osztálytársaidat? Nincs tökéletes zene vagy alkotás, de szeretném legalább a hitelességet, a szakmabeli tudást és a professzionalizmust magaménak tudni – így ha még az emberek nem is csípik, amit csinálok, nem akarom, hogy lenézzék a rajongóimat. Ez nagyon érzékeny téma; azt akarom, hogy a rajongóim erősek legyenek, akik meg tudnak állni a saját lábukon.

Szóval úgy viszonyulsz hozzájuk, mint a lányaidhoz?
Igen! Nem tudom, helyes-e ezt így csinálni művészként, előadóként. Nem akarom, hogy azért jöjjenek a koncertemre, hogy elmeneküljenek a valóság elől. Nem akarom, hogy ez legyen, ez nem jó. Olyan, mint a cukor. Nem szeretem.

Azt akarom, hogy a koncertemet erősebb emberként hagyják el. Erre való a koncertem, és ez a felelősségem.

Honnan szerezted ezeket az ötleteket, filozófiákat? Ki segített neked abban, hogyan neveld a lányaidat, és hogy hogyan tedd erősebbé a rajongókat? Van valaki, aki különösképpen inspirál?
Hm, ez is egy remek kérdés. Fogalmam sincs. Természetesen a feleségem, Melody óriási segítség. Nagyra értékelem, hogy neveli a gyerekeket, neki hála tudok most is turnézni. Nagyon hasonlítunk, de ugyanakkor vannak olyan tulajdonságaim, amik neki nincsenek, és ez fordítva is igaz. Megosztjuk gondolatainkat és hozzáállásunkat a neveléssel kapcsolatban. Én szigorúbb vagyok, mint ő. A gyerekeknek minden reggel tornázniuk kell: ügyelni a testtartásra, légzésre, szóval ilyen apróságokra. Nem az izmosodáson van a hangsúly, hanem azon, hogy szokásukká váljon a mozgás. Szóval mondhatom, hogy a feleségem, Melody inspiriál.

Ha már a családról beszélünk, hogyan kommunikáltok ilyenkor?
Interneten. Miután megérkeztem Londonba, két óráig beszélgettem Melody-val. Tovább maradtam Párizsban, mert volt néhány meetingem, szóval Eurostar-ral érkeztem ide. Vacsorázás közben beszélgettünk, így megoszthattam vele az éttermet.

A lányaimnak meg vannak különféle applikációi, ahol kommunikálunk. Mostanában a Minecraft-ot tolják, de van egy másik app, amivel játszanak, a Roblox, úgyhogy én is játszok velük. Mikor van időm, bejelentkezek, és ha megtalálom őket, játszunk egy kicsit. *nevet* Vicces együtt csinálni valamit az internet világában.

Menjünk is tovább a Bleach filmre. Gratulálunk a szerephez! Mesélnél egy kicsit a filmről azon rajongók kedvéért, akik nem ismerik az animét?
Srácok, szerintem ti jobban ismeritek az animét, mint én! *nevet* Nektek kellene mesélni róla, én annyira nem ismerem. Szeretem a Vagabondot, a Fighter Baki-t, a filozófiai vonatkoztatású alkotásokat. Bizonyos értelemben ez megvan a Bleach-ben is.

Észrevettem, hogy sok rajongóm bírja, úgyhogy mikor felkérést kaptam a rendezőtől, elkezdett érdekelni a Byakuya és Rukia közti kapcsolat, mert nekem is van egy húgom. Ahogy korábban mondtam, nemcsak úgy lehet kifejezni a szeretet, ha véded a szeretteid, vagy ha kedves vagy velük. Szóval, Byakuya is egy eléggé szigorú figura, de nagyon szereti a testvérét. Ő eképpen mutatja ki szeretetét, így van köztük némi konfliktus. Byakuya szeretné, hogy Rukia elég erős legyen, de másképp értékelik az életet. Számomra nagyon érdekes ez az érzelem és mindaz, ahogy testvére iránt érez. És nagyszerű lehetőség volt arra, hogy megtapasztaljam, milyenek a kardos harcok. Jól szórakoztam.

Magad csináltál mindent, vagy volt dublőröd, aki elvégezte helyetted a veszélyesebb dolgokat?
Nem volt ott semmi veszélyes, magam csináltam mindent.

Kicsit hasonlít rád a karakter, akit alakítasz a filmben: mindketten azt akarjátok, hogy igazság legyen a világban, nyugodt természetűek vagytok és elbűvölőek.
Byakuya elbűvölő? Szerintem nem. Még csak nem is mosolyog!

Pont ez teszi vonzóvá! *nevet*
*nevet* Úgy értem, a történetben, és másokkal, persze, igazán elbűvölő. Bírom a beállítottságát. Mind okkal van, ennyi az egész. Ez rám is igaz; azért, hogy valóra váltsak dolgokat, feláldoznék más teendőket. Ez alapvető beállítottság, és úgy gondolom, ez benne is megvan.

A szerep egyáltalán nem volt veszélyes, hisz senki sem látja őt, mikor mozog *gyors kardozós mozdulat imitálása*. Az előzetesben majd láthattok ebből egy kicsit, mikor kinyírom Ichigo-t. *nevet*

Jó buli volt?
Mindig jó buli megölni másokat! *nevet*

Előzőleg úgy mélyültél el Watanabe (A Madár) szerepében a Rendíthetetlenben, hogy távol tartottad magad Jack O’Connell-től, mikor nem forgott a kamera. Milyen kihívásokkal néztél szembe a Bleach forgatása alatt? Voltak nehéz mozdulatok, melyeket meg kellett tanulnod? Sok időbe telt a karakter bőrébe bújnod?
Szerintem más színészek sokkal professzionálisabbak. Nem tudom magamban ki-be kapcsolni, hogy most épp az alakított karakter vagyok, vagy pedig én magam. Ezért kell elkerülnöm, hogy hétköznapi beszélgetésbe elegyedjek velük. Ha a karakternek érzem magam, akkor nem akarok kijönni belőle, mert sok időt venne igénybe, hogy újra visszatérjek. Őszintén szólva, néha elgondolkozom, néhányan milyen mélyen bele tudnak mélyedni. Én az a fajta vagyok, aki belebújik egy karakter bőrébe, és nem jön ki belőle egy ideig. Meg kellett tartanom a távolságot.

A főszereplő és mindenki más nagyon kedves. Még a Gangoose filmben is mind tök rendesek voltak, de rosszfiút játszottam, így nem akartam, hogy bármiféle kapcsolat az alakításom útjába álljon. Ha harcolunk, azt akarom, hogy gyűlöljenek. Igazából csak így megy nekem. Az első filmben, a Rendíthetetlenben is, nem tudtam másképp a karakterré válni.

Ugorjunk az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával közös munkádra!
Végre! *nevet* Olyan sokmindenről tudnék beszélni, és ezt legtöbbször elfelejtik az interjúk során.

Mi egyáltalán nem, hisz tudjuk, milyen szenvedéllyel vagy eziránt. Tavaly megválasztottak Japán első Jószolgálati Nagykövetévé. Gratulálunk! Azóta több ENSZ-es találkozón veszel részt, ahogy azt az Instagramodon láthatjuk. Az, hogy Jószolgálati Nagykövet lettél, kinyitott új ajtókat előtted, hogy segíts, és hogy ismertesd a világgal a menekültkrízist?
Igen, rengeteget. Emberként. Erről beszéltem a koncertjeim során. Talán nem helyes a szórakoztatóiparban, előadóként vagy énekesként termékként beszélni a humanitárius munkáról. Vannak emberek, akik nem várják ezt el, és olyanok is, akik nem méltányolják. Néha akadályt jelent, mert ez nem az, amit az emberek akarnak – de ez is ugyanaz, mint a gyerekeimnél: nem akarok állandóan cukrot és csokit adni nekik. Nagyon fontos a zöldséget is rárakni a menüre, hogy meglegyen az egyensúly. Ugyanígy, ha állandóan csak spenótot adnék a lányaimnak, nyilván utálnák.

Úgy gondolom, a zene tényleg segíthet, például azoknak az embereknek, akik nem hallgatnak ilyen témában beszédeket, híreket. Attól még zenét hallgathatnak. A zene híd lehet, és ez olyasvalami, amire talán képes vagyok. Mikor először látogattam menekülttáborba, megijedtem.

Libanonban voltál, ugye?
Aha, és rájöttem, hogy van valami, amire képes lehetek a zenével. A zene láthatatlan: nem látod, de birtoklod, és mintegy ragasztóként köthet össze embereket, akiket aztán új helyre vihet – ez az én szerepem nagykövetként. Még a menekülttáborokban is MIYAVI vagyok, nem egy tipikus nagykövet. Rocksztár vagyok, aki humanitárius munkát végez. Ez az én személyem, úgy, mint MIYAVI, a nagykövet.

A Long Nights c. dalod sok ottaninak szól. Azok is magukénak érezhetik a számot, akik elvesztették egy szerettüket, akik nehéz időszakon mennek keresztül, akik depressziósak, akik inszomniával küzdenek, stb. Van üzeneted azok számára, akik így küszködnek, és akiknek nehezére esik egy aprócska reménysugarat is találni?

Nem csak “ti” néztek szembe nehézségekkel. Én is voltam már ott, néha még most is nehéz időkön megyek keresztül. A helyzet az, hogy ahhoz, hogy erős legyél, erősen kell hinned abban, hogy vár valami azután, hogy leküzdötted a nehézségeket. Mindaddig, míg tudod, hogy holnap új nap virrad, túljuthatsz egy hosszú éjszakán. Még ha nagyon hosszú is az az éjjel, képes vagy elviselni. Nem mondom, hogy könnyű, de ez az egyetlen módja annak, hogy elhidd, eljön majd a holnap. Ez nem másoktól függ, nem tőlem, én nem teszek semmit értetek. Zenélek, és talán képes vagyok ezzel támogatni titeket és tanácsot adni, de ti vagytok az egyetlenek, akik ezzel megküzdhettek. Őszintén remélem, hogy a zeném segít nektek, mikor nehézségekkel néztek szembe.

Fordította: Efi

Forrás: https://www.jrocknews.com/2018/04/interview-miyavi-on-his-role-in-bleach-his-values-and-inspirations-from-hide.html