A japán rajongók úgy ismerik és szeretik őt, mint a pink hajú, punk-rock szupersztárt, de te egészen másképp fogod megismerni őt. Mutsuhiro Watanabét alakítva Angelina Jolie második világháborús filmjében, a Rendíthetetlenben Miyavi úgy jelenik meg, ahogyan még soha máskor. Gitárját egy bambuszbotra cserélte, az egész arcos sminket egy ördögi mosolyra; az osakai származású Ishihara Takamasa a szadista tábornokot alakítja, kinek brutalitásától rettegnek, s aki arról híres, miképp gyötörte Louis Zamperini-t, az olimpiai bajnokot, kinek bőrébe Jack O’Connell bújt. Mielőtt a filmet karácsony második napján bemutatják, találkoztunk a popsztárral, aki mesél életének szerepéről, a Rendíthetetlen zenekar alapításáról, és arról, hogy miért nem fognak a gyermekei rosszalkodni, miután látták az apjukat akció közben.
Hogyan keveredtél bele a Rendíthetetlenbe?
MYV: Teljesen hirtelen történt. Zenész vagyok, a húrjaimat ütögetem, nem embereket. A világkörüli turnémon találkoztam a japán casting rendezővel, Yoko-val, aki akkoriban színészt keresett Watanabe karakteréhez. Átjött a tokiói irodámba és felajánlotta a szerepet. Nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni. Nem volt színészi tapasztalatom, és ez olyasvalami volt, amire soha nem számítottam nyolc évvel ezelőtt, mikor elkezdtem angolul tanulni. A történet maga nagyon vitatott és ez még mindig egy érzékeny pont Japánban. Nem akartam negatív módon ábrázolni azt az országot, ahol születtem és nevelkedtem.
Mi késztetett arra, hogy megváltoztasd a véleményed?
MYV: Miután találkoztam Angie-vel, másképp vélekedtem a dologról. Olyan határozott, magabiztos és szenvedélyes volt! Azt mondta, a filmet mintegy Amerikát és Japánt összekötő hídként akarja megalkotni. De ez még ennél is több; a film a megbocsátásról szól, ami olyasvalami, ami mindig is fontos lesz. Úgy gondoltam, ez egy meglehetősen jelentőségteljes üzenet ahhoz, hogy szállíthassam.
Milyen volt egy ilyen brutális karaktert alakítani?
MYV: Óriási kihívás volt számomra. Életem legkeményebb kihívása. Ez egy brutális, összetett és bonyolult karakter. Angie és én már a kezdetekkor úgy döntöttünk, hogy nem egy tipikus egydimenziós ellenségként akarjuk őt ábrázolni.
Úgy gondolom, hogy a karaktered egy igazi emberi lény. Igen, kimondhatatlanul rettentő dolgokat tesz, de lehet látni, érteni, hogy miért is teszi azt, amit.
MYV: Pontosan. Ő egy emberi lény. Miközben kutakodtunk utána, olvastam egy cikket arról, hogy mennyire szerette volna látni az anyját, miközben a hegyekben bujkált, hogy elmenekülhessen bűntettei elől. Emellett az apjával való kapcsolatát vonatkoztathatom az én apámmal való kapcsolatomra. Egy profi focicsapat tagja voltam és hatalmas nyomás nehezedett rám, hogy minél jobb legyek, de megsérültem, és fel kellett adnom az álmom; azt, hogy profi focista lehessek. Szívszorító volt érezni a csalódottságot nem csak a magam, hanem a körülöttem levők részéről is. A háború során minden sokkal rosszabb és mélyebb lehetett.
Úgy vélem, hogy a tény, miszerint kiszúrta magának Louis Zamperini-t egyedüli ellenségnek, azt mutatja, hogy kétségbeesetten küzdött azért, hogy valakivel emberi kapcsolatot alakíthasson ki.
MYV: Angelinával rájöttünk, hogy Mutsuhiro és Louis igazán hasonlóak. Watanabe kedvelte Louis-t, de tudta, hogy nem kellene. Ő csak azt akarta, hogy szeressék, és ő is szeretni akart, de nem tudta, hogyan tegye, ezért inkább kínozta őt. A legösztönzőbb az volt, mikor azt mondta Louis-nak: „Miért utáltatod meg magad velem?” Nagyon zavart volt; egy igenis érdekfeszítő karakter. Meg akartuk adni neki azt a tiszteletet, ami kijárt neki.
A forgatáson kívül milyen volt a kapcsolatod Jack O’Connell-el? Ökörködtetek filmezés közben, vagy meg akartátok tartani a tisztes távolságot?
MYV: Jack nagyon bájos. Többet akartam lógni vele, de képtelen voltam megérteni az akcentusát! A munka során távolságot tartottunk, de miután befejeztük, mind együtt bandáztunk. Volt egy koncertem Sydney-ben, ahova Angie elhívta a zenekaromat és mind zenéltünk. Jack is feljött a színpadra; alapítottunk egy Rendíthetetlen bandát. Játszottunk az ACDC-től és Johnny Cash-től – a kedvenc előadóitól. Úgy vélem, fontos megmutatni az embereknek, hogy túl tudunk menni az országokon, kultúrákon, nemzetiségeken, nyelveken, és így kapcsolódhatunk egymáshoz. Ezt próbálom csinálni a zenémmel és a közönségemmel világszerte.
Milyen volt Angelina-val dolgozni?
MYV: Nagyszerű. Ő egy kiváló művész. Nem csak egy színésznő; ő egy igazi alkotó, amiért pláne tisztelem a motiváltságát. Olyan, mint egy mágnes: mindenkit maga köré tud vonzani. Sokat törődik a személyzettel, a színészekkel, a részletekkel és a japán történelemmel. Nagyon inspirált engem.
Miben különbözik színpadon játszani és a forgatáson alakítani a karaktered?
MYV: Igazából nagyon hasonló a kettő. Természetesen másabb, hisz a színpadon 100%-ig önmagam adhatom és a zenémmel minden érzelmemet kifejezhetem, míg a filmben egyetlen egy dimenziót mutatok, egy borzalmasan negatívat. De az egész az üzenetről és az érzelmekről szól. Nagyon sokat tanultam a forgatás során.
Mit gondolsz, mit fognak gondolni a rajongóid a Rendíthetetlenről? Nagyon hozzá vannak szokva ahhoz, hogy kisminkelve, igazán boldogan látnak téged a színpadon, nem pedig úgy, hogy véres péppé versz foglyokat.
MYV: Nem tudom. De meg vagyok győződve róla, hogy megértik majd az üzenetet. Ez az első alkalom, hogy nem gitárral, hanem bambuszbottal látnak majd.
Szomorú vagy, hogy vége a filmes munkálatoknak, vagy inkább meg vagy könnyebbülve? Azt a rengeteg erőszakot és brutalitást nehéz lehetett felvenni, nemde?
MYV: Hiányzik mindenki, így a személyzet és Angie is, de a forgatás elég kemény volt.
Folytatod a színészkedést?
MYV: Remélhetőleg, feltéve, ha lesz rá lehetőségem. Ezúttal ez a szerep illett hozzám, és én is beleillettem, de a jövőben más szerepeket szeretnék játszani.
És mi újság a zenéddel?
MYV: Egy új albumon dolgozom, úgyhogy egyelőre erre akarok koncentrálni. Lesz egy koncertem Los Angeles-ben a premier előtti napon. Egyensúlyt akarok tartani az éneklés és a színészkedés között. De a zeném az én identitásom. A drámában játszom a japán gitáron (shamisen). Nagyon fontos volt számomra, hogy megosszam másokkal a tradicionális kultúrát.
Milyen volt viszontlátni magad, miközben ilyen erőszakos szerepet alakítasz?
MYV: Furcsa. Lehetetlen tárgyilagosan nézni a filmet. Nem is vagyok biztos benne, hogy jól alakítottam-e.
Látta már a családod?
MYV: Nem tudom, akarom-e, hogy a lányaim lássák, mert felettébb ijesztő.
Soha többé nem fognak rossz fát tenni a tűzre!
MYV: Így van! Nem lesz több csínytevés ebédidőben! De meg fogják érteni az üzenetet. Minél gonoszabb vagyok a filmben, annál drámaibb a sztori. Ez fontos volt. Hiszem, hogy a japánok is meg fogják érteni az üzenetet. Nem a történelemről szól; hanem arról, hogy mind emberek vagyunk. A jelenet, ahol Louis a japán gyerekekkel fut… minden ahhoz a pillanathoz vezetett. Ez olyasvalami, amit a következő generációnak át kell adnunk.
Fordította: Efi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése