Miután múlt évben Los Angeles-be helyezte át bázisát, MIYAVI megint újraértelmezte önmagát. Új albumának, a „The Others”-nek producerei a Grammy díjas páros, Drew Ramsey és Shannon Sanders volt, a lemezen szereplő dalok pedig Nashville-ben kerültek felvételre. Fő hangszerét (Taylor T5) egy Telecasterre cserélte, egyedi slappelős stílusát pedig „kényszerből” enyhítette. Ennek eredményeképpen az album a ritmus, líraiság és a groove egy vadonatúj érzetét jeleníti meg. MIYAVI azonban bevallotta, hogy „egyáltalán nem elégedett”. A végtelenségig törekvő sztár őszintén nyilatkozott.
Egy újabb hirtelen fejlődésen estél át. Hogy érzed most magad?
MYV: Jól. Ami az albumot illeti, nos… nem mondom, hogy 100%-ban beteljesült, amit akartam.
Valóban?
MYV: Aha. Úgy hangozhat, hogy csak azért mondom, hogy ellent mondjak, de tényleg nem vagyok elégedett. Mármint 100%-ot nyújtottam és mindent beleadtam, amit csak tudtam, de Drew-nak és Shannon-nak köszönhetően egy hosszú tanulási folyamaton mentem keresztül, ezáltal több lehetőséget, perspektívát látok.
Már akkor is a következő megmérettetést vártad, így nem tudtál boldog lenni azzal, amid volt.
MYV: Így van, már most a következőt várom. Tudod, tavaly igazából elgondolkoztam azon, hogy visszaköltözöm Japánba…
Kimerült voltál?
MYV: Több, mint kimerült. Küszködtem. Túl kemény volt.
Az album készítése?
MYV: Nem csak az; minden.
Az életed is?
MYV: Igen, minden. Tavaly, miután véget ért a negyedik világkörüli turném, Los Angeles-be költöztem. El kellett döntenem, hol lakjak, melyik suliba küldjem a lányomat, és maga a végleges költözés és az új élet kezdésének folyamata is túlságosan kapkodós volt. Ezzel egyidőben Jam-mel és Lewis-szal dolgoztam (Jam&Lewis: a „Real?” kislemez producerei), Európába repültem, majd New York-ba és egyéb más helyekre, hogy reklámozzam a filmet (az Angelina Jolie rendezte Unbroken-t [Rendíthetetlen]). Ezek mind életbevágóan fontos dolgok voltak.
A film tartalmáról és a szerepedről kellett mesélned a saját szavaiddal, közönség előtt.
MYV: Igen. Óriási felelősség volt. Ezzel egyidőben vissza kellett mennem Japánba azon a nyáron a Fuji Rockfesztiválra, majd Svájcba a Montreux Jazzfesztiválra. Szóval rögtön azután, hogy elköltöztem, rengeteg minden történt és nem igazán tudtam otthon semmit elintézni, de ezt magamnak köszönhetem. Mégis, fizikailag megterhelő volt a végére. A felvételeket illetően az angol nyelvnek rengeteg árnyalata előjött, amihez nem voltam hozzászokva.
Hogyan kezdtél neki ezen album felvételének?
MYV: A mozifilm premierének promóciós turnéja tavaly decemberben ért véget. Év végén visszamentem Japánba, hogy fellépjek a SMAP-pel a Kohaku Uta Gassen-én. Meg tudtam látogatni néhány szentélyt, és ennek hála úgy éreztem, hogy a film és minden egyéb végre rendben van az életemben. Év elején visszarepültem Los Angeles-be, majd egyenesen Nashville-be vezetett az utam, hogy elkezdjem felvenni az új album dalait. Úgy éreztem, végre összpontosíthatok és kiélhetem kreativitásomat zenészként.
Úgy tűnik, a "Let Go" önmagad bátorítására szolgál.
MYV: Pontosan! Az album minden dala ilyesmi. Mind nekem, mind a hallgatók számára szól.
Hogy jutottál arra a döntésre, hogy felkérd Drew Ramsey-t és Shannon Sanders-t?
MYV: Rajongója vagyok a pedal steel gitárosnak, Robert Randolph-nak. Ezt párszor megemlítettem az amerikai menedzseremnek, aki anno Robertet menedzselte, így mondta, hogy már amúgy is gondolkozott azon, hogy bemutat Drew-nak és Shannon-nak, akik segédkeztek Robert néhány dalában. Úgy voltam vele, hogy "Ez az!", és ennek az lett a vége, hogy tavaly augusztusban három napot töltöttem Nashville-ben.
Miféle hely az?
MYV: Körülöleli a groove. Azt az érzetet kelti, mintha mindig közel lennél a zenéhez. Japánban általában stúdiót bérelsz, beállítod az erősítőd, szerzel egy hangmérnököt és előkészíted a költségvetést, terveket adsz ki, stb… Míg Nashville-ben evés közben írod a dalszöveget vagy aközben szerzel dalokat, míg a wc-n ülsz. A zene és élet kéz a kézben járnak.
Úgy hangzik, a zene ott tényleg egy igazi életmunka.
MYV: Jaja. Arról van szó, hogy jelenleg a kezemben tartok egy műanyag palackot, ami tele van teával. Szerintem meg akarom inni. Azáltal, hogy ez végigjátszódott az agyamban, máris tudok zenét szerezni. A Drew-val és Shannon-nal töltött próbák tele voltak ilyen dolgokkal. Minden a kreativitás forrásává válik. Például volt, mikor elmentünk étterembe, és az ottani pincérnek fényévekkel jobb hangja volt, mint nekem! *nevet* Nashville: rengeteg lemezcég és kiadóvállalat egy pici városba sűrítve. Az egyik zenei utca, a Music Row végén vagy az RCA Victor Studio B. Ez egy teljesen átlagosnak kinéző épület, de Elvis és sok más nagy legenda vette fel ott a dalait.
Mennyeien hangzik!
MYV: Haha, naná! Nem igazán tudom megmagyarázni, de olyan érzés, mintha az elődeink szelleme lengené körbe azt a helyet. Mikor ott voltam, eldöntöttem, hogy mindent újrakezdek és visszaszerzem a saját groove-omat. Van egy híres gitártechnikus, Joe Glaser, és mikor elmentem hozzá, hogy vessen egy pillantást a gitáromra, bejött a szobába ez az alacsony, idős hölgy és egy kissrác az akusztikus gitárjával. Megkértem, hogy hagy próbáljam ki és slappeltem rajta, ahogy általában szoktam. A hölgy megkérdezte: „Hogy csináltad ezt?”, én pedig azt feleltem: „Hát így. A shamisen-ből nyertem ötletet; ez japán-stílus!” Aztán jött Joe és mondta: „Ő egy fantasztikus énekes, a ’70-es években volt egy nagy slágere itt az Államokban és nyert egy Grammy-t is.
Oh? *nevet* Ki volt az?
MYV: Csak néztem rá, hogy „Komolyan?”, és mikor rákérdeztem, ki volt az, azt felelte, Janis Ian.
Hogy mi?! Ez hihetetlen!
MYV: De tudod, abban a pillanatban fogalmam sem volt róla, ki is ő… Mondtam neki, hogy „Oké, később majd lecsekkollak a YouTube-on!” *nevet*
Hát ez őrületes. *nevet*
MYV: Tudom. De ez Nashville! Mindenki őszintén rajong a zenéért, ami az egész városban jelen van. Kezdetben azt gondoltam: „Minek is jöttem én Nashville-be…”, de most már 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a város hívott engem. Még el is sírtam magam.
Mikor?
MYV: A próbák közepén. Én csak zenélni akartam újra, még.
És pontosan hogyan zajlottak a felvételek?
MYV: Sokszor azzal kezdtem, hogy riffeket játszottam, amik pár korábbi ötletemen alapultak, vagy a producerektől kaptam ritmusokat én pedig ráírtam a gitárrészt, majd kiválogattuk a jó részeket, és azokból építkeztünk. Ez egy egyszerű folyamat volt. A próbákon elhangzott összes dal az albumon végezte.
Úgy érzed, most már kicsit közelebb kerültél a mainstream világhoz?
MYV: Nem, még mindig messze vagyok a Grammy-től. Egy olyan dal sincs ezen az albumon, ami díjat kaphatna. Ezelőtt nagyjából tudtam, merre kellene tartanom, de fogalmam sem volt róla, milyen messze is vagyok. Most már pontosan látom, mekkora távolság áll előttem. Ugyanakkor nem célom többé az, hogy Grammy-t nyerjek, jóllehet ez a siker egy jelentős mutatója.
Átváltottál egy Telecasterre és szinte teljesen visszafojtottad a slappelést. Ez egy meglehetősen nagy változás, nemde?
MYV: De igen.
A slaptechnikád volt a te zenei személyazonosságod, de még azt is újjáépítetted.
MYV: Aham.
Úgy gondoltam, ennél többről is szó van; az új hangzásod megjelenik a ritmusban, a groove-ban és dalaidban.
MYV: Igen, és az elsődleges az az üzenet. Az alkotó élete valami olyasmit tükröz, mi az élete értelme. Minden egyes kreálmánynak van értelme. Minden egyes dal egy üzenet, amit a ritmus, a groove, a dallam, a gitárjáték és a dalszöveg ad át. A slap is ezek egy része. Ha a dalokba kellenek, akkor használom. Minden arról szól, mit akarok átadni a zenémmel. Nem arról van szó, hogy belefáradtam volna a slappelésbe, vagy valami. *nevet*
Tehát úgy gondoltad, nincs gond azzal, ha nem slappelsz úgy, ahogyan eddig tetted.
MYV: Ja, de szó sincs arról, hogy abszolút megváltam ettől a technikától. Mindeddig fontosabb volt az, hogy legyen egy egyedi stílusom; fontosabb volt a jó hangzásnál is – de ezúttal nem. Úgy vélem, hogy az album dalai érdekesebbek lesznek élőben.
Olyan, mintha minden egyes albumod kiadatásával újraszületnél.
MYV: Tényleg? *nevet* Akarok beszélni a koncerteken sminkben feszítő fiatalabb énemmel, és azt mondanám neki: „Meg tudod csinálni, kölyök! Ne add fel!”
És hova mész majd innen?
MYV: Azt tervezem, hogy a bázisomat Tokióra és LA-re is kiterjesztem és beutazom a világ többi pontját, de megtanultam, hogy akár albumkészítésről, akár színészkedésről van szó, bármi megváltoztathatja az életedet. Azt akarom, hogy a zeném a lehető legtöbb ember életét megérintse, és úgy vélem, ez egy pozitív dolog.
A fotókat készítette: Yoshiharu Ota
Az interjút készítette: Shoichi Miyake
Fordította: Efi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése